Pénteken egy kényelmes reggeli után magamra maradtam az álláshirdetésekkel, így nagy szorgalommal vetettem bele magamat a keresésbe. Meg is nyitottam számtalan darabot, aztán szembesültem azzal délután, hogy ha akkor rögtön küldöm a jelentkezéseket, az olvasó postaládájában egészen alulra kerül majd az iromány. Így aztán jobb várni az elküldéssel még egy darabig. Ezúttal én remekeltem a konyhában, aztán alig maradt időnk, már-már futva indultunk meg az esti programunk irányában. Egy török-dán pároshoz mentünk, ahol a török lány Gyöngyi csoporttársa. Volt ott aztán minden nemzetiség, dán, görög, portugál, észt, litván, bolgár és magyar, a teljesség igénye nélkül. A dánokkal csak minimálisan sikerült kapcsolatba lépni, pár szót beszélgettem velük, de nem úgy tűnik, hogy most köttetett meg velük az életre szóló barátság. Amikor a társaság szétszéledni kezdett, akkor megindultunk a belváros felé, de a klub-béli mulatságra nem volt már lelkesedésünk befizetni, így aztán már 2 után haza is értünk.

A szombat reggel érdeklődés hiányában elmaradt, rögtön inkább a déllel indult a nap, összevont reggebéd volt, felszolgáltam a banános-nutellás palacsintát, aztán komótosan nekivágtunk a környéknek gyalogosan. Gyönyörű napsütés és a tengerpart várt minket, viszonylagos szélcsendben. Néhány képet is készítettünk útközben, aztán pedig az Amager Strandon. Csodájára jártunk a köralakú faépítménynek, amiben napozóhely, ugróhely, a közelében mozgássérült-rámpa és még zuhanyzó is helyet kapott; és csak álmodoztunk, milyen nyári strandolásokat és éjszakákat lehetne itt rendezni. A lángossütő lakókocsi ötlete is felmerült bennünk, de aztán elrettentett a gondolat, hogy vajon a dán ÁNTSZ mit szólna vajon, arról nem beszélve, hogy a családnak is lenne egy-két szava, hogy a lakókocsit összeolajszagosítom…

Nem sokkal a naplemente előtt értünk haza, és folytattuk csak a mindenféle elektronikus tevékenységet, persze evéssel és ilyesmikkel megszakítva. Bár most éjfél előtt volt a visszavonulás, ma reggel valahogy mégsem ment olyan könnyen az a felkelés. Biztos a frontok okozzák. A szokásos reggeli procedúrák után beöltöztünk expedíciós ruhába, és megindultunk dél felé, de messzire nem jutottunk sajnos. A viharos szembeszél gyorsan megváltoztatta a tervünket, és lefújtuk a túrát, inkább hagytuk, hogy a szél segítsen, mentünk, amerre fújt minket, északra. Már közelítettünk a belváros felé, amikor egy kormányfordítással bevettük magunkat a kertvárosba, ott kanyarogtunk hazáig. Sajnos nagyon ellenséges volt az idő, így csak egy órát tudtunk kint maradni. Itthon aztán főztük a finomságokat, lett zöldségleves és sült csirke az együttműködésből, aztán Gyöngyi még muffinokat is gyártott, amik olyanok lettek, hogy mondtam, meg se’ kóstolja!

Feliratkoztunk ma a kollégiumi várólistára is, mivel van egy kollégium egész jó helyen, ahol kínálnak kétszemélyes apartmanokat is. Ott sántít csak a dolog, hogy bútorozatlanok, de mivel jó áron és jó helyen van, idővel értelemszerűen megtérülhet a bútorozás ára is. Meglátjuk.

Holnap az álláskeresés új fázisba lép, egy-egy nyomtatott önéletrajzot fogok beadni néhány helyre, mivel többen is azt tanácsolták: a munkaadók nyakára kell járni, hetente visszamenni, így lesz remélhetőleg munkahely a nem-diplomás álláshirdetésből.