Persze a múltkori bejegyzésben megint hemzsegnek a kimaradt, illetve félrevezető dolgok. Hiszen nem is Tårs az érdekes helyszín, ott csak a szálloda volt, ahol este aludtunk a fárasztó csütörtök előtt. De útközben még a komp Århus kellős közepén rakott ki, így közel két év szünet után vethettem pár pillantást a belváros felé, amint elgurultunk mellette az autóval. Aztán irány az autópálya, suhantunk a virágba borult sárga repceföldek és zöld búzamezők között egészen Aalborgig, ahol le kellett adnunk egy dobozt. Történetesen az egyetemen, így elmondhatom, előbb láttam az egyetemet, ahová Gyöngyi jár. Sőt, az egyetemi készletből még kértünk kölcsön egy gumicsizmát az én méretemben, mivel az nálunk az intézetben nem akadt; így megszabadultunk egy gondtól, hogy még azt is venni kellene. Így is este hét után indultunk tovább még északabbra, és az éhhalál szélén találtunk helyet a vacsorához, és a szállodába is zárás után érkeztünk, a szobakulcs majdnem a lábtörlő alatt volt.
Itt búcsút is intettünk egymásnak, mivel másnap reggel hétre programoztuk a reggelit, és nem sokkal későbbre az indulást. Ide s tova három és fél hónapja nem voltam tévé közelében, ami egyáltalán nem gond, nem is hiányzik. De ha már ott volt a szobában, csak bekapcsoltam, és elég hamar le is ragadtam egy érdekes vitaműsornál.
Másnap alapos reggeli után elindultunk Hjørring mögé, egy tanyára, ahol fűzfavesszőket termesztenek, részben mindenféle fonási célra, az alkalmatlanokat pedig biomasszaként energiatermelésre. A mi feladatunk a trágyázással függött össze: a focipálya méretű mezőn kellett kettőnknek hat „cellát” iszappal befednünk, összesen két és fél tonna iszapot megfelelően kiszórva. Addig a többiek a további módszerekkel dolgoztak: nitrogénes trágyát kézzel, ill. sertéstrágyát géppel öntötték ki. Így adódott, hogy az első adag iszapot a technikus kolléga hozta a homlokrakodóval, aztán nekiveselkedtünk. Kérdezte közben: vezettem-e már ilyen állatot? – Nem, még soha. És te? – Előzőleg én sem. – Jó, akkor majd én is szeretném kipróbálni. Így adódott, hogy a képen látható járgánnyal randalíroztam a fűzföldön 
Hatig dolgoztunk, reggel fél kilenctől, a végére már kérges lett a kezem. A technikus másfél tonna után kidőlt, így aztán a maradékot Ingével, a főnökömmel szórtam el. A végére elfáradtam rendesen, nem szoktam én a szántást, meg a trágyázást sem. Napközben felvetődött, hogy maradnunk kellene még egy éjszakát, mivel az utolsó komphoz fél öt körül el kellett volna indulnunk, de nekem nem igazán volt kedvem; tiszta ruhával nem készültem (nem szóltak előre). Inkább felajánlottam, hogy jó darabot hazáig vezetek, az úgyis megy, így volt szerencsém Himmerlandtól egészen hazáig szűk 400 kilométert vezetni is. A többiek békésen elszunyókáltak, nekem meg csak arra volt gondom, hogy a platós terepjárónk vize ne forrjon fel; valahol 125 és 135 km/h között volt ugyanis a járgány fájdalomküszöbe.
Hajnali egyre otthon is voltam, másnap nem mentem dolgozni. Kivételesen nem keltem fel Gyöngyivel, inkább aludtam még kicsit; aztán, mivel megérkezett a tartózkodási engedélyem, elmentem a városházára bejelentkezni, bevásárolni a hétvégére.
Azóta? Repül az idő, így inkább csak címszavakban mesélek. Dolgozunk sokat, Gyöngyi leadta a projektjét, amiben az utolsó két napban aktív lektorálással közreműködtem. Múlt csütörtökön felinvitáltak a közös konyhába a lakótársak közül néhányan, így legalább 3-4 szomszédunknak megtudtuk a nevét, ez is több a semminél. Múlt szombaton Csabikénkkel grilleztünk itt a kertben, ami alkalmat teremtett arra, hogy a biciklivel kísérletet tegyek: vajon lehet csomagtartón teli rekeszt szállítani? Jelentem, lehet. Az iszákos banda (azaz mi) sikerrel elfogyasztott egy rekesz italt két hónap alatt. Meglátogattuk szerdán Gy. csoporttársát, sütöttek nekünk eredeti olasz pizzát. Defektet kaptam, megragasztottam, de volt még egy lyuk, amit elsőre nem észleltem. Így hát szerelhettem kétszer csütörtökön, egyet reggel, egyet este. Közben pedig pumpáltam 3 kilométerenként a kereket, hogy ne legyen teljesen lapos…
A munkamegosztás most éppen úgy néz ki: én hozom az ennivalót haza, Gyöngyi pedig a finom italokról gondoskodik: a szállodában rendre maradnak ott a vendégek után az érintetlen üvegben a borok, sörök, és legutóbb egy kis házasítatlan malátawhisky jutott nekünk.
Sütöttem-főztem sok finomságot, lett töltött káposzta (on the rocks), geszenyelekváros muffin, csicseriborsó fasírt, szalagos és kevésbé szalagos fánk, tigrisrákok… Röviden: eszünk-iszunk rendesen. A végére álljon itt pár kép, a trágyás kirándulásról: