Jó szokásomhoz híven régen hallattam a hangom (írtam a soraim, pontosabban), és ennek nem csupán az az oka volt, hogy nyakig ülünk a pácban. A téma napirenden van továbbra is, majd vázolom a lehetőségeket egy későbbi bejegyzésben. Következzen tehát egy rövid összefoglaló a közelmúltból, főleg képekben.
Volt itt minden: még bő egy hónappal ezelőtt olasz ismerőseinket barátkoztattuk össze a fokhagymás lángossal, aztán megjártuk az Utterslev Mose-t, ahová jövet vagy menet mindig esik az eső, voltunk a helyi falusi (Skovlunde) Szentivánéji tűzgyújtáson is.
Ezek után Gyöngyi orosz csoporttársánál volt szerencsénk egy érdekes születésnapi zsúrhoz; itt az orosz jelleget a Carszkaja vodka és egy agár jelenléte is hangsúlyozta. Nem sokkal utána a Rundetårn magaslatáról vizslattuk meg a koppenhágai háztetőket, és találkoztunk Teresával, az egyik munkatársammal, aki az itteni ösztöndíj lehetőségéről mesélt főleg Gyöngyinek.
Még június végén fordult a naptár a születésem napjára, és én csak ámultam az ünnepség-sorozattól, amit Gyöngyi rendezett. Torta és vacsora fogadott itthon, a hab pedig az IELTS nyelvvizsga eredménye volt, összesítésben 8,0-s eredményt értem el a maximális 9,0-hoz képest. Az egyetemnek 6,5 kellett (volna), de ezt most a fülem mögé tűzhetem.
Sikerült két egymást követő szabadnapot kivenni mindkettőnknek, így másnap pedig adósságot kellett törlesztenünk: még márciusban kitűztük a születésnapomat, mint legutolsó határidőt a szezon első tengeri fürdéséhez. Mese nincs, muszáj volt a Klampenborg strandot célba venni; szerencsére az időjárás is pártfogásába vette a tervünket, és mi is rendesen felszerelkeztünk a hőség elleni védőitallal, grillezővel és egy kis sütnivaló hússal. A parton Gyöngyi nyelviskolás csoporttársaival is találkoztunk, ők készítették rólam az utolsó képet, ahol még van a nyakamban lánc. A tenger ugyanis pontosan 9 évnyi viselés után elragadta tőlem valószínűleg végleg ezt a láncot; elég szomorú lettem ettől.
A másnap szinte ugyanitt telt, annyi különbséggel, hogy ezúttal a Dyrehavent látogattuk meg, amit szarvaskertnek lehetne legjobban fordítani. Értelemszerűen egy nagy körbekerített erdős területről van szó, ahol szabadon élnek a szarvasok, de a csavar a dologban a középen található Bakken, ami a világ legrégebbinek mondott vidámparkja minden ahhoz tartozó mulatsággal. Körbesétáltuk, aztán nem álltuk meg, hogy ne üljünk hullámvasútra, jó is volt. Persze a strand közelsége elég erős kísértés volt, így ezt a napot is fürdéssel zártuk.
Utána munkás napok jöttek, egészen a hétvégéig, amikor az utóbbi évtizedek legnagyobb esőzése érte Koppenhágát, a teljes szokásos júliusi esőmennyiség leszakadt két óra alatt. Mi szárazon megúsztuk, időben hazaértünk, de sokhelyütt gondot okozott a betörő víz; a hévek nem jártak rendben hetekig, mi is nagy szerencsével tudtunk csak eljutni vasárnap Brøndby Strandra. A szikrázó napsütésben megint muszáj volt fürdeni, élveztük a vizet és a meleget, egészen, amíg nem jött az újabb zivatar.
A következő napok csupa terepmunkának ígérkeztek, ami kissé módosult az esőzés miatt: hétfőn az intézet alagsorában mentettük a menthető mintákat, mivel az alig egy éves épületbe is betört a víz, és a hétvégén 20 centiméter magasan állt, elöntve ezzel mindent, ami például papírdobozban a földön állt. A kedd és a csütörtök aztán a Cobra használatával telt, a nagy sárga benzines bontókalapács jó szolgálatot tett az erdőben. Közben még voltam egy kicsit teodolittal is mérni a másik erdőben, így elég mozgalmasan alakultak napjaink.
Szombat délután pedig megérkezett hozzánk kedves bátyám és barátnője, így a hazatérésünkig hátralévő néhány napot velük töltöttük. Először egy igazi férfias programmal nyitottunk, felszereltük a helyi IKEA „legszebb” és legolcsóbb függönyéből alkotott hálószobánk falát; ez persze csak a záróesemény volt, mert a megelőző napokban már két másik fúróhegyet csorbítottam ki a szerelés során eltalált betonvas szálakkal, és a harmadik ezen a napon esett áldozatul. Szerencsére az utolsó alkalommal már bölcsen párban vettem a hegyeket, így most van egy ép.
Hétfőn dolgoztunk, míg vendégeink kastélyokat néztek, keddre azonban szabadnapot tudtunk kivenni mindketten, így régi kívánságunknak megfelelően elmentünk Roskildébe, ahol előbb a vikinghajó-múzeumot néztük meg. A kikötőben számos elöregedett, szándékosan tengerbe temetett hajót tártak fel, és egyet olyannyira helyreállítottak, illetőleg építettek egy másolatot belőle, hogy utána az írországi Dublinig hajóztak vele próbaképpen, meg persze vissza is; ugyanis a hajót eredetileg itt állították elő. Sok más viking és hajós érdekesség után a dómban tettük tiszteletünket az eddigi dán királyok előtt, majd gyorsan továbbhaladtunk a Stevns Klint felé, ahol földrajzilag nagyon érdekes, és turistaként nagyon látványos, kb. 30 méter magas mészkő sziklafal tornyosul a tenger fölé. Már tavasszal jártunk itt egyszer Gyöngyi szüleivel, de akkor az eső nem volt túl csalogató, most sokkal szebb volt az egész. A nap egy nagy bevásárlással zárult, aztán pedig egy viszonylag nagyobb alvással; szerdán ugyanis készülni kellett a hazaútra szendvicsekkel, csomagokkal, pihenéssel.
Csütörtök hajnali 3-kor útra is keltünk, s kisebb pihenőkkel, kompozással 17 óra alatt Budapestre szállítottuk magunkat.
* Többeknek volt szerencsém mesélni erről az archaikusnak nevezhető számnévről, amivel a dán számok kapcsán volt szerencsém találkozni. Ki nem hiszi, járjon utána!
