A verőfényes hétfő reggel a főút sarkán a benzinkútnál kezdődött, kis késéssel felvett Johannes, és kimentünk a helyszínre. A katonaság biztosítja a helyet a kísérlethez, így a főútról letérni sem szabad a halandóknak (nekünk igen), és ezt könnyedén beláttam magamtól is, mert az egész napot a madárcsicsergés mellett a több irányból érkező puskaropogás kísérte végig. Reggel még nehezen indultak a dolgok, de aztán a harmadik körben már olajozottan dolgoztunk együtt: a tizenkét megfigyelt, pár méteres átmérőjű földdarabkáról készítettünk légi fotót. Ehhez az állványt el kellett helyezni a korlát mellett, minél közelebb, a teleszkópos rudat függőlegesre állítani, fényképezőt felszerelni, csatlakoztatni, bekapcsolni, majd feltolni a teleszkópot a 8-9 méteres magasságba, közben az ellensúlyos vizeskannával a fényképezőt tartó négyméteres konzolt megpróbálni vízszintesben tartani. Fotó, tájolás, az oszlop leeresztése, fényképező leszerelése, ellensúly kötelének feltekergélése, majd a teljes felszerelés átköltöztetése a következő helyszínre (10-50 méter). Mindehhez verőfény, madárfütty, és az imént emlegetett puskaropogás járt. A nap végére a csuklóim kiadósan elfáradtak, csodáltam volna, ha kedden tudom őket használni bármilyen finommozgás elvégzésére.
Ahol kezdődött, ott is végződött a hétfői munkanap, s a boltba betérve jót mulattam magamban az egyszeri izlandi családon, akik jól megpirultak a napon. Csak otthon fedeztem fel, hogy bizony, én is rákvörösre sültem, gyenge UV-sugárzás ide vagy oda. Gyorsan kentem is rá a tavaly Horvátországban vett csodakrémből. Mondjuk ez meg a náthán nem segített, ami estére öntött el nyakig. Ez aztán a keddi munkanapra rányomta a bélyegét: napégetten és náthásan kóvályogtam az intézetben, ahol a sok szabadságon lévő kutató miatt még a riasztót sem kapcsolták ki. Fél napon át sivított, ha kértük, ha nem. Volt szerencsém egy falat pisztáciás süteményhez is, egyre inkább úgy látom, itt a munkahelyi süteményevés a relaxált munkakörülmények egyik sarokköve.
Kedd este megreklamáltam az internetet, ami ide s tova egy hete felezett, vagy még kisebb sebességgel, szaggatva működik csak, telefonálni szinte lehetetlen rajta. Szerdán (a hét utolsó munkanapján) érkezett is válasz, amit én már csak este láthattam, lévén, hogy napközben még dolgoztam. Bájosan megindokolta a főbérlőnk, mi történik – csak épp azt nem írta, hogy mikor múlik el ez az állapot, és ő mit tett a megszüntetéséért. Ezt érzékeltettem is egy sokkal paprikásabb hangú levélben, amire sajnos azóta – munkaszünet lévén – nem érkezett válasz.
A csütörtök volt a húsvéti szünetünk első (és eddig utolsó napja is) így hát végre egy hosszú alvással jutalmaztuk magunkat, az előző, hosszú este után. Gyöngyi végre beszélt a főnökével, így megtudtuk nagyjából, hogy mikor tudunk a nyáron szabadságra menni. Nem is teketóriáztunk, felkutattuk az összes repülős opciót, összevetettünk, osztottunk és szoroztunk, majd kialakultak a legolcsóbb és/vagy legelőnyösebb kombinációk. A bankkártyás fizetés nem ment teljesen zökkenőmentesen, de aztán birtokába kerültünk a tervezett mennyiségű repülőjegynek, így aztán július közepén egyhetes villámlátogatásunk, aztán augusztus második-harmadik hetében egy kicsit hosszabb „pihenésünk” lesz otthon.
Meggyógyulni még mindig nem sikerült teljesen, így nem terveztünk nagy programot a nap további részére, csak kimentünk a ház mögötti tóhoz, elfoglaltuk a stéget, amit két dán horgász már „előmelegített” nekünk, és élveztük a napsütést. Ihletett pillanatainkban még sörreklámnak beillő képek is készültek, de sajnos nem fizettek értük csengő koronákat.
Visszatértünkben lángostésztát dagasztottunk, aztán az ötnapos munkaszüneti zárva tartásra fittyet hányó boltban bevásároltuk nagyjából az egész hétvégére való elemózsiát megvettük, hogy adjunk időt a tésztának, dolgozni. Utolsó pillanatban, de lett főzni való füstölt sonkánk is, ami a zöldcsütörtök és a nagypéntek miatt érintetlenül maradt egyelőre csomagjában.
A péntek a nagytakarítás jegyében zajlott, ezen kívül főztem, és ebben ki is merültem, így hát nem tartogatott már sok izgalmat a nap. Annál inkább a tegnap! Hajnalok hajnalán Gyöngyi dolgozni ment, így a nagy rakás mosnivalóval és mosatlan edénnyel magamra maradtam. A szomorú kötelességeket letudva, elkezdtem a tavasz célkitűzésének teljesítésére készülni, az IELTS nyelvvizsgára. Elsőre persze kapkodtam a fejem a mintavizsga feladatsorához, leginkább a magnóhallgatós rész volt nehéz; az olvasás jobban megy. Ezen kívül lesz még írás és szóbeli, utóbbi kettőre nehezebb készülni, mert sajnos nincs a közelben anyanyelvi angol, aki a finomságokra is fel tudja hívni a figyelmem. Így aztán majd kénytelen leszünk talán itthon gyakorolni az angolt…
A sarki kisbolt igen gyengén állt virslikkel, előttem vélhetőleg sok dán gondolt pont arra, mint én: menjünk grillezni a tengerpartra! Kénytelen voltam hát viszonylag törpe-virsliket venni, és egy kis baconnel elrejteni gyenge testalkatukat. Mikor Gy. végzett a munkában, elindultam biciklivel a 13 kilométerre fekvő Svanemøllen állomásra, ahol találkoztunk. Persze az útvonal egy része ismeretlen területen haladt, és sikerült is elkeverednem, de végül mégsem ez lett a legnagyobb nehézségem, mivel a toronyiránt tájékozódás által ismerős környéken kötöttem ki, hanem a hátsó lánckerekek a kopás olyan fokozatába léptek, hogy gyakorlatilag a biciklire legfeljebb rollerként lehet számítani, nagy erőkifejtésre ugrik a lánc. Volt pár majdnem-leesésem és recsegő hangokat szórtam szét ennek köszönhetően a város különböző pontjain, de megérkeztem, és együtt sétáltunk ki a Svanemølle strandra. A szél ellen részben a saját kiterjedésemet használva, árnyékolva alágyújtottam az egyszer használatos grillezőnek, s közben sütkéreztünk a délutáni napsütésben. Nagyon jól esett kiülni a partra, és persze nem álltuk meg, hogy ne gázoljunk legalább térdig a tengerbe. A szél kis homokkal és némi szárított algával, meg még ki tudja mivel gazdagította a menüsort, amit aztán kényelmesen megettünk, aztán még napoztunk kicsit.
A hűlő időjárás érkeztével hazafelé vettük az irányt, mert még feladat várt rám. A nálunk hagyományosnak mondható ünnepi fonott kalácsot kellett még este elkészíteni, hogy vasárnap reggel már azt ehessük. Szerencsére éppen kellően fehér liszt is akadt itthon, így rutinosan elkészült a péksütészeti műremek, csak éppen kicsit ferdén kelt meg, de annyi baj legyen.
Hajnalban hasfájásra ébredtem, pedig igazán nem szokott rendetlenkedni a gyomrom, úgy tűnik, a szél az ízesítésnél többről is gondoskodott a parton. Szerencsére hamar elejét vettem, és még vissza is tudtam aludni, reggel a pedig a torma a húsvéti sonka mellett kiűzte a gonoszt. Ma megint nagymosás volt, aztán megint egy nyelvvizsgasor, közben meg küzdöttem a levegőért kicsit, a nátha még mindig itt settenkedik körülöttem. Gyöngyi sokáig dolgozott, így volt időm az estebédet is megcsinálni, mire érkezett, és végre kezembe vettem papírra nyomtatott könyvet is, saját szórakozásomra. Nem sokáig, de kint a kertben is üldögéltem, a kellemes tavaszi, délutáni napsugár a legjobb olvasólámpa.
Holnap itt a Húsvéthétfő, a lányoknak sok locsolót kívánok, és általánosságban is, késve bár, de mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket!
A galéria végén friss képek a házról, ahol lakunk!
