A tegnapi nap nagy tétlenségbe torkollott, látható eredménye kevés volt, de adódott, ezt a beépített fotógalériákból láthattátok. Még expedíciót sem szerveztünk, csak a pár sarokkal odébb levő boltba sétáltunk el némi húst és halat vadászni, meg aztán hazafelé kicsit hosszabb útvonalon sétáltunk haza a bágyadt napsütésben. Az útikönyvet lapozva nem jutottunk semmilyen konkrét megállapodásra, hogy mit kellene holnap (azaz ma), az utolsó szabadnapunkon megnézni, ezért végül is arra jutottunk, felkeressük a kis hableányt, aztán meg megnézzük a Charlottenlund erődöt, az pont jó távolságban van.

Így aztán ma délelőtt megdöntöttük a tabut, mi szerint emberemlékezet óta én csak vacsorára ettem kakaót tejbegrízzel és almával; ez erőt is adott a lendületes tekeréshez egészen a Nyhavnig, ahol aztán zeneszó ütötte meg a fülünket. Gyors bal-jobb kanyar után máris a déli, legnagyobb pompával járó őrségváltásra menetelő katonákat követtük zenekarral együtt. Végignéztük az Amalienborg előtt a nagyon kucsmás őrség váltását, aztán a vége felé gyanút fogtunk, hogy bizony ők a himnuszt játsszák:

Persze ez nem teljesen igaz, mert ez a királyi himnusz, de van nekik még vagy másik kettő, mint az most kiderült, hogy rákerestem.

Utána következett a hablány, ahol egy éve is jártunk: akkor hangzott el a „Yesss…! We have dö fotóóó!” mondat egy kedves turista szájából, és most megint lett kép arról is. A napsütésben nem volt nehéz gurulni tovább a Charlottenlund erődig. Nem csak mi gondoltunk arra, hogy levegőzünk itt egy jót, hanem fél Koppenhága is itt sétáltat kutyát, babát. Prémium időjárás, szélcsend, szendvics; aztán hazafelé vettünk bérletet Gyöngyinek. Összesen 30 km volt, kellemes kör volt. Itthon aztán a szakácsmesterség örömeibe, aztán meg az állás- és lakáskeresésbe vetődtünk bele, szorgalmasan írunk, hívunk, eredmény…? Egyszer lesz!