A múlt héten (persze csak időlegesen, de) helyreállt pár napra a világ rendje. Hétfőn elég nehéz nap volt a legelső egyetemi nap, lévén hogy a napok óta várt tanácsadás a tárgyakkal és órarend-összeállítással kapcsolatban megint csak egy felületes fejtágításban merült ki, és nagyon nem tudtunk meg túl sok újat, csak azt, hogy 15. alkalommal is áttervezhetem az órarendem. Ezek után az egyetem főépületébe átvonulva (7km) megállapítottam, hogy csupán elméletben kapcsolódhatok az internetre az egyetemen, így a számítógépes szakemberekkel kisebb-nagyobb megszakításokkal 4 órán át küzdöttünk a csatlakozásért. Majd mindennek tetejébe kiderült, hogy a jelszavam nem volt megfelelő erősségű az ő szabványuk szerint. Hétfő éjszaka végül előálltam az új, majdnem végleges órarend-tervvel, így nem sok alvásra maradt időm, hiszen hajnali negyed 6-kor már az utcán lépdeltem a buszhoz, hogy menjek Gyöngyi elé. Pontban fél hétkor, sötétben meg is érkezett. Mire hazaértünk, kivilágosodott, ennek ellenére egy csendes pihenővel indítottuk a napot, mondván, hogy hosszú lesz még ez. Én déltől négyig részt vettem hallgatólag az első előadásomon az itteni egyetemen, amiről meg kellett állapítanom, hogy itt sem a kolbászt választják a kerítés alapanyagául, s a következő néhány félév nem való gyengébb idegzetű leányok álmaiba. Szándékos a néhány félév kifejezés, mert természetesen többen riogattak a mintatanterv elméleti és a valóságos teljesíthető feladatmennyiség közötti szakadékkal, ami persze nem áthidalhatatlan, csupán némi plusz idő kell hozzá. Mindenesetre úgy néz ki, én belevágom a fejszét a 30 kreditbe, aztán meglátjuk, hogyan alakul ez.
Este az eső eleredtéig a belvárosban kóboroltunk, aztán a Túró Rudit nem hozó Antival találkoztunk, aki egy konferencia okán pont erre járt, és így kénytelenek voltunk egy kicsit az Alexanderplatz környéki vendéglátóhelyeket felmérni. Az első hely kevésbé volt izgalmas, zárni készültek, annál inkább megfogott minket a második: minden asztal közepén sörcsapot helyeztek el, és a hozzá tartozó kijelzőn figyelemmel lehet követni személyenként a fogyasztást, valamint a különféle kézmozdulatok helyett elektronikusan pincért hívni stb. A mosdóba vezető folyosón pedig az alagsori sör- és buborék-tartályokat is meg lehet tekinteni egy üvegajtón keresztül.
Szerdán sajnos nem sokra futotta az időnkből, reggeltől estig egyetemen voltam kisebb szünettel. Annál izgalmasabb volt a csütörtök, amikor Gy. gyakornoki állásinterjúra ment az egyik neves szállodalánc tagjához. Jó benyomást tett, benne is jó benyomást tettek volna, ha… Ha fizetnének. Döntés még azóta sem született, de sajnos van olyan neve a szállodának, hogyha valaki nagyra törő tervekkel rendelkezik a szállodaiparban, akkor bizony ingyen is hajlandó 4-6 hónapot dolgozni neki.

Pénteken voltunk egy lakást megnézni, ahova mellékesen még 30 másik érdeklődő is érkezett, ez előre vetíti, hogy itt sem lesz azért olyan nagyon könnyű lakást találni. És a lakás még nem is volt olyan nagyon szép! Este az egyik egyetemi klubba mentünk, aztán onnan tovább az egyik lengyel csapattal, de hamar megbántuk, mert nagyon messze lakott a házigazda, és sok lengyel lévén bizony egy idő után egyre kevesebbet értettünk… A késői (korai) hazatérés aztán a szombati napunkat rövidítette le, későn indultunk a városba. A brandenburgi kapu és a Reichstag után a nagyon trükkös holokauszt-emlékművön keresztül a Potsdamer Platz-on kötöttünk ki, ahonnan a hűvös, az éhség, és a sötétedés egy bevásárlóközpontba terelt minket, onnan pedig egyenesen haza mentünk. Vasárnap kicsit kiadósabb városi sétát tartottunk, a Bernauer Straße fal-emlékparkban kezdve, mindenfelé kalandozva, és végül az Alexanderplatzon zárva a sétát.
A hétfő aztán már kissé bánatosabbra sikerült, bár egész jól tartottuk magunkat, finomnak épp nem mondanám az újbóli különválást. Az előadásra mégis be kellett mennem, így nem volt mit tennem, igyekeztem fejben is odaérni. Mint kiderült, ez nem is az az előadás volt, amit én kerestem, pontosabban az volt, amit kinéztem, de turpisság van a dologban: egy modul neve alatt két tárgy fut ugyanis; de a tárgyak neve a modulleíráshoz képest a tárgykatalógusban már nem németül, hanem angolul állnak ezek. Elsőféléves hallgató legyen a talpán, aki erre magától rájön! A hét további napjai csendben, enyhe mélabúval, de lezajlottak. Csütörtökön voltam a világ végén egy autóaukció-óriásnál, hátha adnak munkát, de azért elgondolkodtatott, hogy mennyit fizetnek, és hányszor hány órára kell odamennem, hogy megérje nettó 3 órát utazni oda-vissza.
Tegnap az Expolingua kiállításon néztem utána, hogy hol lehet dánul tanulni. Nem sok helyütt, ilyen szempontból Koppenhágában sokkal egyszerűbb volt az élet, nem beszélve arról, hogy ott ingyen volt! Ma két lakást láttam, a kisebbik rettenetes volt, a nagyobbik csak kicsit volt az, abban még az élet is elképzelhető lenne talán. Meglátjuk, azért még nem nagyon sürgetem a kiköltözést a mostani helyemről; bármennyire is messze van, nagyon nagy lakásba nincs értelme költöznöm, több lakbért fizetni sem.

* * *

Az ajánló filmjét kb. egy éve láttuk az akkori moziünnep alkamával, s bizony épp csak sejtettük, hogy a nagyilágban kalandozunk egy év múlva ilyenkor. Drámai hatása pedig úgy is volt, hogy rémálmunkban sem láttuk előre azt, ami mostanában előállt és fennáll.