A csütörtöki nap munkakeresés szempontjából meglehetősen eseménytelen volt, épkézláb hirdetés nem nagyon volt, akiket felhívtam, készségesen mondták, hogy ahhoz jobban kellene dánul tudni, hogy náluk dolgozhassak. Ezek után a következő lakás felé tartva a héven még felhívott a víztornyos ember, hogy nem az 5. hanem az 1. jelentkező fog szerződni valószínűleg pénteken, de ha a kisbalták potyognak az égből, érdekel-e még.

A ház fekvését már az interneten felderítettem, így az nem volt meglepetés. Földszinti lakás, 2 különálló szobával, a nagyobbikból nyílik egy hálófülke. A kisebbikre egy pedagógus-hallgató pályázik már, a nagyobb lehet a hálóval a miénk. A konyha szépen alakul, mostanában végzik a felújítás utolsó simításait, hogy március elsején beköltözhető legyen. Bútor semmi, de az ár kárpótol: ha több mint fél évet ott lakunk, megtérül a bebútorozás költsége. Errefelé is biztos van használtbútor-bolt, és lomtalanítás. A lakótárs gond lehet, de nem szükségszerűen az, mindketten laktunk kollégiumban, feltehetőleg nem zavarnánk egymás vizeit. A pincében tároló és közös mosógép. Akarjuk? –tesszük fel magunknak a kérdést, egymásra nézünk – Akarjuk. Nagy ablakok, déli és nyugati nappal, tágas szoba és hálófülke, élhetőbb, mint a víztorony, amit szintén akartunk, még lakótárssal együtt is. Jó helyen van, Gyöngyinek 5, nekem 10 km az egyetemre az út, a belváros is negyed óra alatt elérhető, mi kellene még? Hosszasan megbeszéltük a tulajdonossal a részleteket, kértünk angol szerződést (talán lesz hétfőre), aztán egymás tenyerébe csaptunk. Majd várjuk a fejleményeket, előre ne igyunk a medve bőrére. Egyébként nagyon ül a lakáspiac, napok óta alig van egyáltalán hirdetés, amire érdemes írni, így nagyon nyomasztott már minket a kérdés, hol fogunk lakni március után?

Csütörtökről péntekre jobban is aludtunk, mint előtte legalább egy hétig, a fél sikernek köszönhetően. A szokásos körök lefutása után (munkakeresés, lakáshirdetés-böngészés) vásárolni mentünk, az otthoni készletek apadásával fokozatosan egyre több mindent kell beszerezni, így aztán szert tettünk egy adag darált marhára is. Egy részéből azonnal fasírt lett, másik része pedig fűszerekkel bekeverve a hűtőbe ment pihenni.

Kis csúszással elindultunk Gyöngyi francia csoporttársához a péntek esti házibuliba, majd mentünk nagyon sokáig, aztán megállapítottuk, hogy túlmentünk a busszal. Le is szálltunk a következőnél, pont nem tudtunk már a szemből jövő buszra felugrani, majd bánatunkban konstatáltuk, hogy mégis jó helyen vagyunk, már csak a házat kell megtalálni. Ezt is kisebb nehézségek árán teljesítettük, így aztán örömmel vegyültünk a nemzetközi társasággal. Eleinte még a dánok is beszédesebbek voltak, aztán ahogy többen lettek, kiszorultunk a szobából, így a „nemzetközi konyhában” folytattuk az értekezést. Egy után megindult bennünk a mehetnék, így aztán felkerestük az éjszakai buszunk megállóját egy hosszabb sétával, és hazajöttünk.