Közel egy hete nem írtam, mivel nagyon mozgalmas hetünk volt. Kedden reggel elmentünk Herlevbe a legutóbb említett lakást megnézni. Még élénken élt a pénteken látott lakás emléke, és azzal nem tudott versenyre kelni végül. Az ára kb. ugyanannyi volt, a beköltözéskor befizetendő összeg valamivel kevesebb lett volna. A beköltözéskor viszont rögtön egy tisztasági festéssel kellett volna kezdeni, mivel a fal rettenetesen nézett ki. A fürdőszoba padlója a jeges típusú kőből készült, és a maga az egész fürdő nagyon lepusztultnak mutatkozott. A konyha szép volt cserébe, de jobban végiggondolva, az ott álló óriási hűtő-mélyhűtő kombináció is inkább sok áramot fogyaszt, mint bármi más hasznot hozna a hétköznapokban. Kivétel persze, amikor esetleg látogatók hada érkezik hozzánk, de az nem tart egy hétnél tovább általában. Végül a festés-kényszer, a fürdőszoba külleme, a nagyon hangos nagy út közelsége, és az „ennyi pénzért kaphatunk sokkal szebbet” érvek miatt elvetettük a hétfői nap végére ezt a helyszínt. Kicsit jártam a munkák után, eredménye azóta sincs, de legalább tettem valami kézzel foghatót.

Estére megszületett az elhatározás, megerősítjük a pénteki kérésünket, és amint lehet, átutaljuk a lakás elfoglalásához szükséges elképesztő összeget. Éjszakába nyúlóan Vikivel átnéztük az ékes dán nyelvű szerződést, megállapítottuk, hogy van benne szigor, de nem vad feltételeket támasztanak. Szerda délelőtt meg is történt az átutalás, így aztán felhívtuk a kiadó központját, hogy ment a pénz, ide a kulcsot! Rögtön csomagolni kezdtünk, mivel a költözést csütörtökre be is ütemeztük, miután sikerült a gondnoktól időpontot kapni reggelre, akkor ad kulcsot. A nagy pakolás közepette aztán elmentem egy autót szerezni, foglaltam magunknak egy 5m³-es rakterű furgont. Aztán csak raktuk a dobozokba a sok felszerelést, és izgatottan vártuk, milyen is lesz másnap este egy másik lakásban kikötni.

A csütörtök reggel persze nem teljesen úgy indult, ahogy terveztük, mert bizonyos körökben a fél hét a digitális ébresztőórán 7.30-at jelent. Némi sietség árán aztán behoztuk a lemaradást, Gyöngyi elindult a kulcsokért, én pedig mentem kilencre az autóért. Csabikém fél tízkor a megállapodásunk szerint feltűnt a színen, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a költözésünkben. Akárhogy is nézzük, a kanapé és egyéb bútorok cipelése nem Gyöngyinek való; vasárnap kényszerből vittük a súlyos darabokat a harmadikra, de most (lefelé) sokkal könnyebben ment így. Másfél óra alatt púposra tömtük a Transporter oldalát. Közben valami gond adódott a vezetőoldali ajtó zárjával, mert a kulcs nem akart már belepasszolni. A túloldalról azért sikerült beszállnom, és komótosan elgurultam a nagy rakománnyal új otthonunkhoz. Kipakoltunk, majd visszamentünk ebédelni, és a következő rakományért. Eleinte kétséges volt, befér-e ennyi minden még; ugyan a nagy darabokat már első körben elszállítottam, de a kisebb darabokat, még dobozban sem lehet olyan jól egymásra halmozni. Főleg, ha szabálytalan és ormótlan formájuk van, mint egy két méteres négyajtós szekrénynek lapjaira hullva. Végül még Gyöngyi biciklijét is behajtogattuk, pedig nem is volt kempingbicikli. A második kör már majdnem hat órakor érkezett az Sømoseparken szegletébe

Gyorsan kipakoltunk, majd előbb a barkácsáruház, utóbb a kék-sárga svéd bútorház felé vettük az irányt, hogy a lámpák bekötéséhez alkatrészt vegyünk (fölöslegesen), aztán meg filckorongokat a bútorok lábára és energiatakarékos izzókat. Hazatérve vaksötétben, elemlámpával beszereltem a lámpákat, aztán ágyat telepítettünk négy darabból, hogy végül intenzíven alhassunk pár órát péntek reggel hatig.