Az megérkezés okozta örömet csak fokozta, amikor vendégeink csomagjából előbújtak a várva-várt összekötő elemek, és így végre összeállhatott az egyik legterjedelmesebb és legsúlyosabb bútordarabunk, a négy egységes gardróbszekrény. Gyors szerelés, bebújás a szekrénybe, kibújás, és már a lábán is állt szinte. Ekkor indult meg igazán a nagy méricskélés; amit eddig csak lelki szemeink előtt láttunk, az most teljes valójában a elénk tárult: egy 140x200 centis ágynak a helye. Így, ha az egy légtérből nem is tudunk falak nélkül három szobát képezni, de legalább a lakás különféle funkcióit élesen elválaszthatjuk egymástól, és ez az élhetőség szempontjából nagyon üdvös lesz nekünk – remélhetőleg. Lehet így külön előszobánk, hálószobánk, és egy tágas nappali-étkező-konyha kombinációnk. Az ötletet elkönyveltük, a programba pedig beterveztünk egy ikea-látogatást még szombat estére. De aztán hamar Helsingør felé vettük az utat, gyorsan ott is voltunk, hogy megnézzük a híres-nevezetes Hamlet várát. Persze tudni vélik a történészek, hogy Shakespeare nem járt ezen a vidéken, de láthatott olyan embert, aki pedig járt. Érdekesség még, hogy Gyöngyi gyors közvéleménykutatása nyomán kiderült: a Hamlet az észt-litván-francia-bolgár és egyéb nemzeteknél kötelező olvasmány volt úgy, mint nálunk is, a dánoknál azonban nem. Tapasztalt Dánia-járók és visszatérő olvasók tudhatják azt is, hogy ez a Svédországhoz legközelebb eső szeglete az országnak; az erőd feladata pedig egészen az 1800-as évek közepéig a 3 km szűk szoroson áthaladó hajók megsarcolása volt, ami azt tekintve, hogy a Balti-tengerre ez az egyetlen bejárat vízi úton, meglehetősen jó üzlet volt.
A kastélyban megújult a kiállítás a tavaly látotthoz képest, egészen modern installációk és érintőképernyős tájékoztatók is kerültek be, valamint a régi kandallókba integrált radiátoroktól is megszabadultak végre, mert rettentő ronda volt. A benti túra után kívül végigsétáltunk a világörökség részét képező útvonalon, aztán autóba ültünk, hogy boltot, illetőleg IKEÁt találjunk. A bolt hamar meglett, így aztán a sajt-sör-schrimps hármasból jól elláttuk magunkat, bort is kóstoltunk. Időnk még sok volt, így félig spontán módon útba ejtettük a királynő rezidenciáját, ami emiatt belsőleg csak júliusban látogatható, Fredensborgban. Rövid tanakodás után körbeindultunk, hogy lássuk a kicsit sárba süllyedt díszkert egy részét is, mit nekünk két kilométer?!
Innen vezetett tovább az utunk a svéd bútoróriásba. Villámlátogatásunk nagyon hatékony volt, sok pénz/rövid idő hányadosunk egész magas értéket öltött, és nagyon jól jött a hátszél, amit Gyöngyi szülei fújtak. Szert tettünk ágykeretre keresztfákkal, egy kellemesen kemény matracra, fürdőszobaszekrényre, edénycsöpögtető-szárítóra, zuhanyfüggönyökre és még pár apróságra. Meglepetésünkre minden vásárolt felszerelés, és még mi is befértünk a járműbe, így gyorsan hazaértünk, és az éhes bandának az előző este előkészített halat sütöttük ki. Utána a bútor-összeállítás leírás alapján gyerekjáték volt; hiszen ment az adott elemekből leírás nélkül is. Bár a matrac még nem „rúgta ki magát”, azért könnyen bedőltünk és aludtunk vasárnap reggelig.
A villásreggeli után szendvicset gyártottunk, és nekivágtunk a párás-felhős időben nyugatnak. Az első állomás Korsør volt, ami a nagyhíd megépülésével elvesztette óriási forgalmát, amit régi kompkikötő vonzott oda. Ennek tetejébe még a remélt kősziklát sem találtuk meg, így az erőd és egy hadihajó távoli, külső megtekintése után tovább indultunk a hídon át. Odense mellett elhaladva a kő-látás győzött Andersen szülőházával szemben, így a következő megálló a Fyn-szigetet elhagyva, Jellingben, Dánia bölcsőjében volt. Itt áll Öreg Gorm király feleségének, Thyranak állíttatott rúnaköve, valamint a fiuk, Kékfogú Harald szülei és saját érdemeit hirdető rúnakő is, ami azért híres, mert itt említik először egy nemzetként a dánokat.
A kápolnánál természetesen magyarokba botlottunk, akik figyelmünkbe ajánlották a múzeumot, ahol meg is tekintettük a kinti kövek kontrasztos másolatát és a kiállítást és Gyöngyit eredeti viking öltözetben. Tovább suhantunk aztán, hogy még világosban megérinthessük az Északi-tenger vizét, erre Esbjerget szemeltük ki, a legnagyobb nyugati kikötővárost. Leginkább a négy parti óriásszobor vonzott minket pont ide, de az 500 km hosszan, a holland partoktól idáig nyúló Watt-tenger sem volt utolsó látvány. A négyest a kilencvenes évek közepén állították, az ember és a tenger címmel. Ez volt a művész utolsó nagyszabású alkotása, a többiről hiányos műveltségem okán nem mesélnék. A dagály lassan érkezett, míg mi fényképezkedtünk és kagylót-követ gyűjtöttünk a parton.
Még éreztünk magunkban kellő erőt arra, hogy a 20 km-re fekvő Ribét is felkeressük, ami Dánia legrégibb városa, 710 körül már éltek emberek errefelé. Bár a város viking múzeummal is, és egy vikingcenter nevű rekonstruált faluval is büszkélkedhet, ezek mind zárva voltak, így aztán egy sétát tettünk a városban, ami tényleg régi, és tényleg szép. Ezek után már csak hazarepültünk az autópályán, hogy aztán a kis garnélarákokkal kényeztessük bendőnket. A nap végére mindenki rendesen elfáradt, el is dőltünk viszonylag hamar.