Bizonyos tekintetben biztos jó, hogy nem ültünk ölbe tett kézzel az indulásom előtti napokban, mivel így biztos kevesebb időm maradt bánkódni, hogy az én időm most lejárt Koppenhágában. Ehelyett dolgozni kellett, az utolsó előtti munkanapomon még 11 órát erdőben töltöttem. Az önkormányzatnál is kellett ügyet intézni, és nem utolsósorban pedig a nyelviskolában vizsgázni a modulból, amit nagyjából elvégeztem, s papírt kaphatok róla. Aztán ezeket letudva, nagyon nehéz szívvel, de össze is kellett pakolni – minden mást szívesebben csináltam aznap, csak nehogy a bőröndömbe menjenek a dolgok. „Még utoljára” elmentünk Hillerødbe a kastélyparkot bejárni, mivel erre eddig nem volt időnk.

Persze mindketten tudjuk, hogy nagyon jó eséllyel nem utoljára kirándultunk együtt, de az is nagyon jól látszik, hogy a vállunkon lévő száz teher ellenére is fel tudtuk fogni arany életként az elmúlt pár hónapot, és ennek most ilyen formában vége. Az előttünk tornyosuló feladatok és nehézségek pedig sokkal sötétebben láttatják a közös közeljövőt, mint amilyennek mi valaha is szerettük volna látni. Kérdéseink vannak, de válasz nincs még egy sem: mikor, hol, hogyan leszünk megint huzamosan egy helyen? Tudni kell a dolgokat persze a helyén kezelni, s kívánom hogy nagyobb gondunk ne legyen, de épp elég nagynak tűnik az is, hogy ismeretségünk második évfordulójára leginkább könnyeket morzsoltunk távolból, Skype-on át.

De félre a bánkódással, megérkeztem akkor is Berlinbe egy hete, mintegy hét óra utazás után. Szállításomat az az ismerős hajtotta végre, akinek a lakásában laktunk az első hónapban Koppenhágában. Sajnos gondatlan voltam a kipakolásakor - az ülés alatt felejtve a számítógépemet, így 90 kilométert már eltávolodott, mire észleltem a hiányosságot. Szerencsére visszafordult, és elhozta.
Lakhelyem egy nagyon-nagyon távoli rokon házának 2. emeleti toronyszobája. A ház ódon, hideg, a fűtés pedig nem teljesen kielégítő - a fürdőszobában rendszerint felfűtve is csak 16-17 fok van, ami tekintve a szoba rendeltetését, nem ellensúlyozható réteges öltözködéssel. A földszinti konyhát sajnos nem használhatom, mivel a házigazda nem lát szívesen másokat a konyhájában. Szerencsére két emelettel feljebb a rendelkezésemre áll egy hűtő, tetején egy villanyrezsóval, és egy mosogató is van; csupán hely nincs, hogy bármi komolyabb étket előkészítsek, amit egyébként szívesen megtennék. Ezen kívül sajnos a ház a város északi szélén helyezkedik el, amely a csöndet és a legalább 45-60 perces egy irányú utazást biztosítja, legyen szó egyetemről vagy egyéb városközpont közelében található programról. Végső soron túlélhető, de mindenképp szeretnék a későbbiekben "saját" fedelet a fejem fölé, ahol általánosságban nem kell ügyelni arra, hogy a nyikorgó lépcsőre felébred-e a házinéni.
Az elmúlt napok csöndesen teltek egészen péntekig. Hétfőn a nevemre ékezetet tetettem, és felderítettem az egyetem főépületét egy kicsit, mivel egy régi és egy új épület összeépítéséből állt elő, meglehetősen nagy és az újonc egyetemistának bizony labirintusnak tűnik. Kedden csak pakoltam, hogy ne bőröndből és dobozból kelljen élni, ki sem tettem a lábam. Magamra maradtam viszont a házban, mert a tulajdonos 17 napra távozott. Szerdán végre sikerült az egyetemet kerékpárral is elérni, köszönhetően a szép időnek; így rövidebb az utazás, de a hideg beköszöntével nem szándékozom az ízületeimet tönkretenni, így hanyagolnom kell majd a mindennapos kerékpározást. Csütörtökön megkezdődött a külföldiek számára a tájékoztató program. A közlekedéssel foglalkozóknál 0 db női hallgató van a külföldiek között, egyetlen közvetlen szaktársam, akit megismertem, egy iráni hallgató, elsőre barátságosnak tűnik. A fejtágítás pénteken folytatódott; mivel a BSc és mesterhallgatók együtt vetették magukat az okosítás alá, így elmagyarázták nekünk is, hogy mi is egy kredit, meg egy vizsga, rettentő izgalmas volt.
Este a kétnapos külföldieknek szóló bevezető lezárásaként mulatságot rendeztek nekünk - sikerült is a bemutatkozás és néhány mondat szintjén többekkel megismerkedni, akik vagy szaktársak, vagy kedves lengyel BSc hallgatólányok. Különösebb kihágások nélkül csak hosszúra nyúlt az este, ami a szombati nap nagy részének vesztét hozta.
Ma erőt vett rajtam a motiválatlanság és a magány rendesen, aztán végül csak kimozdított a betyárbecsület felfedezni, hogy hol van a holnapi bevezető program, leendő tanulmányaim fő helyszíne, mivel az történetesen nem a főépület közelében, hanem egy másik városrészben helyezkedik el. Ez után már céltalanul csavarogva rátaláltam a berlini fal emlékhelyre, ahol az emlékpark felét bejártam - a sötétedés beállta előtt pedig visszaindultam haza.