Ez a bejegyzés több darabban készült, ezért előfordulhat, hogy némi gondolatmenetbeli ugrásokat tartalmaz.
Tulajdonképpen csak a szokásos történt. Kicsit több a dolog, amikor kevés az időm, amikor pedig épp viszonylag sok időm akad, akkor nem éppen sikerül nagyon hatékonyan felhasználni azt. Valahogy ez adta az elmúlt hetek ritmusát. Persze ilyenkor mindig az alvás veszít, de aludni ráérünk majd, ha nyugdíjasok leszünk, állítólag.
Már három hete, hogy voltam Koppenhágában. Péntek este repültem oda Schönefeldről, és vasárnap este vissza. Nagyon furcsa, hogy mennyire természetes volt visszamenni. A címben felállított rangsor egyelőre nagyon jól illik a Bp-Cph-Berlin háromszögre – és én lepődtem meg a legjobban. Kiszálltam a repülőből az új CPH Go terminálon (F betűjelzés, mert a főbejárattól fene messze van), át a metróba, majd a város közepén a hévre. Mire a héven ültem, elfogott az érzés: végre hazajöttem. Sötét volt már, de azért egy-egy piros téglás házat, buta hernyó formájú vonatot, az óriáskomp- és hajóállomást, a kertvárost látva mind-mind meglepően ismerős és otthonos volt. Pedig már Gyöngyin kívül igazán semmi keresnivalóm nincs ott! De őt sem kellett sokat keresnem, a hévhez kijött elém. Volt is nagy öröm rögtön, persze csak óvatosan, hiszen másnap dolgoznia kellett menni – azért kerítettünk időt, hogy megkóstoljuk alaposan a hazai mákból csokis tortát, amivel várt (finom is volt).
Másnap hősiesen felkeltem Gyöngyivel, hogy együtt reggelizzünk, aztán ő el, én pedig hozzáláttam az egyetemi dolgaimhoz. Telt-múlt az idő, aztán végre-valahára szólt, hogy találkozzunk, mégpedig a tengerparton! Míg mi kabátban élveztük a délutáni napsütést, addig az erősebbek anyaszült meztelenül, lévén, hogy a parttól pár méterre szauna volt. Ki kell térnem még a biciklizésre is megint: Koppenhágában el vannak kényeztetve a kétkerekűek. Berlinben ugyanazt az útfelületet, útminőséget, közlekedésbiztonságot és könnyű használhatóságot sajnos nem kapom meg. Vasárnap jól körbesétáltuk a Lyngby-tavat, főztünk, üldögéltünk, megbeszélve a világ dolgait. Aztán idővel el kellett indulnom a repülőtérre, nem volt mese.