A hosszú és fáradalmas utazás részleteiről csak annyit, hogy volt vagy 1640 km autópálya, meg kb 10 km kompozás, Péter lendületesen végighozott minket. A hajón volt szerencsénk szert tenni az első karton sörre, meglepően jó ajánlat volt. Így a dán földre már csak amiatt léptünk izgatottan, hogy milyen lesz a lakás. Persze a kezdeti izgalmak egy pillanat alatt eloszlottak, ahogy beléptünk, és megláttuk a következő másfél hónapra szóló új otthonunkat. (Hamarosan megláthatjátok ti is.) Főbb jellemzők: mini fürdőszoba, helytakarékos, de jól felszerelt konyha, nappali, ami négy fő részből áll: kanapés sarok, étkezősarok, számítógépsarok, és a tévé. Ijesztően nagy, a képátló bőven egy méter fölött van, ezen kívül ötödik részként a szoba közepén a térelválasztó-könyvespolc mellett kijelöltünk egy dobozsarkot is, lévén, hogy ami nem kell, nem rakjuk ki.
Az első éjszakát én zökkenőmentesen végigaludtam új otthonunkban, aztán megtekintettük tegnap Gyöngyi jövendőbeli iskoláját a város túlsó felén, még kocsival. Vadásztunk telefonszámot is, a számom <3 Gy.-hez képest. Megfőztük az első ebédet is (állítólag óriási csülköt hoztam otthonról ?), bableves volt. Hogy történjen valami izgalmas is még tegnap, voltunk az Amager Beach nevű helyszínen, ahonnan remek kilátás nyílik napsütéses tiszta idő esetén az Oresund-híd irányába is. Persze mi sötétedés után, ködben és hűvös időben jelentünk meg itt, de ez nem gátolt meg abban, hogy belemártsuk kezünket az enyhén jeges tengerbe. Még így is látszott a repülőtér, meg a majdnem a tengerben landoló gépek.
Ma expedíciót indítottunk, hogy a tartózkodási engedélyt elintézzük, messzire én nem jutottam, csak fizikailag, mert közel 20 km-t gurultunk a biciklivel. Közben persze eltévedtünk, így átszeltük a belváros szebbnél-szebb részeit, és megállapítottuk, hogy itt tényleg létezik a biciklis zöldhullám: felfestés és tábla is van, hogy ha 20 km/h-val haladsz, biztosan eléred a következő zöldet, meg sem kell állni a lámpánál. Luxus kiszolgálás, mondhatom. Hazafelé még az eső elkapott minket, így felpróbáltam és rögtön felavattam Gy. „S” méretű esőnadrágját. Mit mondjak, levegőt nem nagyon kaptam benne, meglehetősen feszült rajtam.
Holnap meg új expedíció indul ba az egyetemre, ezúttal keréken, meg zöldhullámban. Mínuszt ígérnek, reméljük nem fagyunk oda…