HTML

Velkommen til Tyskland!

Hol írok, hol inkább futok az időm után 8-9 hónapot, mint tettem azt 2011 december óta. Épp Berlinben tengetjük napjainkat - persze a tengetés egy kis túlzás. Útinapló, zenedoboz, és egyebek.

29. Terephétfő, laborkedd, internettelenszerda, zöldcsütörtök, nagypéntek…

2011.04.24. 22:09 :: jantschee

A verőfényes hétfő reggel a főút sarkán a benzinkútnál kezdődött, kis késéssel felvett Johannes, és kimentünk a helyszínre. A katonaság biztosítja a helyet a kísérlethez, így a főútról letérni sem szabad a halandóknak (nekünk igen), és ezt könnyedén beláttam magamtól is, mert az egész napot a madárcsicsergés mellett a több irányból érkező puskaropogás kísérte végig. Reggel még nehezen indultak a dolgok, de aztán a harmadik körben már olajozottan dolgoztunk együtt: a tizenkét megfigyelt, pár méteres átmérőjű földdarabkáról készítettünk légi fotót. Ehhez az állványt el kellett helyezni a korlát mellett, minél közelebb, a teleszkópos rudat függőlegesre állítani, fényképezőt felszerelni, csatlakoztatni, bekapcsolni, majd feltolni a teleszkópot a 8-9 méteres magasságba, közben az ellensúlyos vizeskannával a fényképezőt tartó négyméteres konzolt megpróbálni vízszintesben tartani. Fotó, tájolás, az oszlop leeresztése, fényképező leszerelése, ellensúly kötelének feltekergélése, majd a teljes felszerelés átköltöztetése a következő helyszínre (10-50 méter). Mindehhez verőfény, madárfütty, és az imént emlegetett puskaropogás járt. A nap végére a csuklóim kiadósan elfáradtak, csodáltam volna, ha kedden tudom őket használni bármilyen finommozgás elvégzésére.
Ahol kezdődött, ott is végződött a hétfői munkanap, s a boltba betérve jót mulattam magamban az egyszeri izlandi családon, akik jól megpirultak a napon. Csak otthon fedeztem fel, hogy bizony, én is rákvörösre sültem, gyenge UV-sugárzás ide vagy oda. Gyorsan kentem is rá a tavaly Horvátországban vett csodakrémből. Mondjuk ez meg a náthán nem segített, ami estére öntött el nyakig. Ez aztán a keddi munkanapra rányomta a bélyegét: napégetten és náthásan kóvályogtam az intézetben, ahol a sok szabadságon lévő kutató miatt még a riasztót sem kapcsolták ki. Fél napon át sivított, ha kértük, ha nem. Volt szerencsém egy falat pisztáciás süteményhez is, egyre inkább úgy látom, itt a munkahelyi süteményevés a relaxált munkakörülmények egyik sarokköve.
Kedd este megreklamáltam az internetet, ami ide s tova egy hete felezett, vagy még kisebb sebességgel, szaggatva működik csak, telefonálni szinte lehetetlen rajta. Szerdán (a hét utolsó munkanapján) érkezett is válasz, amit én már csak este láthattam, lévén, hogy napközben még dolgoztam. Bájosan megindokolta a főbérlőnk, mi történik – csak épp azt nem írta, hogy mikor múlik el ez az állapot, és ő mit tett a megszüntetéséért. Ezt érzékeltettem is egy sokkal paprikásabb hangú levélben, amire sajnos azóta – munkaszünet lévén – nem érkezett válasz.
A csütörtök volt a húsvéti szünetünk első (és eddig utolsó napja is) így hát végre egy hosszú alvással jutalmaztuk magunkat, az előző, hosszú este után. Gyöngyi végre beszélt a főnökével, így megtudtuk nagyjából, hogy mikor tudunk a nyáron szabadságra menni. Nem is teketóriáztunk, felkutattuk az összes repülős opciót, összevetettünk, osztottunk és szoroztunk, majd kialakultak a legolcsóbb és/vagy legelőnyösebb kombinációk. A bankkártyás fizetés nem ment teljesen zökkenőmentesen, de aztán birtokába kerültünk a tervezett mennyiségű repülőjegynek, így aztán július közepén egyhetes villámlátogatásunk, aztán augusztus második-harmadik hetében egy kicsit hosszabb „pihenésünk” lesz otthon.
Meggyógyulni még mindig nem sikerült teljesen, így nem terveztünk nagy programot a nap további részére, csak kimentünk a ház mögötti tóhoz, elfoglaltuk a stéget, amit két dán horgász már „előmelegített” nekünk, és élveztük a napsütést. Ihletett pillanatainkban még sörreklámnak beillő képek is készültek, de sajnos nem fizettek értük csengő koronákat.

 

Visszatértünkben lángostésztát dagasztottunk, aztán az ötnapos munkaszüneti zárva tartásra fittyet hányó boltban bevásároltuk nagyjából az egész hétvégére való elemózsiát megvettük, hogy adjunk időt a tésztának, dolgozni. Utolsó pillanatban, de lett főzni való füstölt sonkánk is, ami a zöldcsütörtök és a nagypéntek miatt érintetlenül maradt egyelőre csomagjában.
A péntek a nagytakarítás jegyében zajlott, ezen kívül főztem, és ebben ki is merültem, így hát nem tartogatott már sok izgalmat a nap. Annál inkább a tegnap! Hajnalok hajnalán Gyöngyi dolgozni ment, így a nagy rakás mosnivalóval és mosatlan edénnyel magamra maradtam. A szomorú kötelességeket letudva, elkezdtem a tavasz célkitűzésének teljesítésére készülni, az IELTS nyelvvizsgára. Elsőre persze kapkodtam a fejem a mintavizsga feladatsorához, leginkább a magnóhallgatós rész volt nehéz; az olvasás jobban megy. Ezen kívül lesz még írás és szóbeli, utóbbi kettőre nehezebb készülni, mert sajnos nincs a közelben anyanyelvi angol, aki a finomságokra is fel tudja hívni a figyelmem. Így aztán majd kénytelen leszünk talán itthon gyakorolni az angolt…
A sarki kisbolt igen gyengén állt virslikkel, előttem vélhetőleg sok dán gondolt pont arra, mint én: menjünk grillezni a tengerpartra! Kénytelen voltam hát viszonylag törpe-virsliket venni, és egy kis baconnel elrejteni gyenge testalkatukat. Mikor Gy. végzett a munkában, elindultam biciklivel a 13 kilométerre fekvő Svanemøllen állomásra, ahol találkoztunk. Persze az útvonal egy része ismeretlen területen haladt, és sikerült is elkeverednem, de végül mégsem ez lett a legnagyobb nehézségem, mivel a toronyiránt tájékozódás által ismerős környéken kötöttem ki, hanem a hátsó lánckerekek a kopás olyan fokozatába léptek, hogy gyakorlatilag a biciklire legfeljebb rollerként lehet számítani, nagy erőkifejtésre ugrik a lánc. Volt pár majdnem-leesésem és recsegő hangokat szórtam szét ennek köszönhetően a város különböző pontjain, de megérkeztem, és együtt sétáltunk ki a Svanemølle strandra. A szél ellen részben a saját kiterjedésemet használva, árnyékolva alágyújtottam az egyszer használatos grillezőnek, s közben sütkéreztünk a délutáni napsütésben. Nagyon jól esett kiülni a partra, és persze nem álltuk meg, hogy ne gázoljunk legalább térdig a tengerbe. A szél kis homokkal és némi szárított algával, meg még ki tudja mivel gazdagította a menüsort, amit aztán kényelmesen megettünk, aztán még napoztunk kicsit.

 

A hűlő időjárás érkeztével hazafelé vettük az irányt, mert még feladat várt rám. A nálunk hagyományosnak mondható ünnepi fonott kalácsot kellett még este elkészíteni, hogy vasárnap reggel már azt ehessük. Szerencsére éppen kellően fehér liszt is akadt itthon, így rutinosan elkészült a péksütészeti műremek, csak éppen kicsit ferdén kelt meg, de annyi baj legyen.
Hajnalban hasfájásra ébredtem, pedig igazán nem szokott rendetlenkedni a gyomrom, úgy tűnik, a szél az ízesítésnél többről is gondoskodott a parton. Szerencsére hamar elejét vettem, és még vissza is tudtam aludni, reggel a pedig a torma a húsvéti sonka mellett kiűzte a gonoszt. Ma megint nagymosás volt, aztán megint egy nyelvvizsgasor, közben meg küzdöttem a levegőért kicsit, a nátha még mindig itt settenkedik körülöttem. Gyöngyi sokáig dolgozott, így volt időm az estebédet is megcsinálni, mire érkezett, és végre kezembe vettem papírra nyomtatott könyvet is, saját szórakozásomra. Nem sokáig, de kint a kertben is üldögéltem, a kellemes tavaszi, délutáni napsugár a legjobb olvasólámpa.
Holnap itt a Húsvéthétfő, a lányoknak sok locsolót kívánok, és általánosságban is, késve bár, de mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket!

A galéria végén friss képek a házról, ahol lakunk!

Szólj hozzá!

28. 104 és fél

2011.04.23. 22:55 :: jantschee

A hír ma ért ide. Csütörtökön, 104 és fél éves korában távozott az élők sorából a harmadik nagymamám. Sokak számára a harmadik furcsa lehet, de nekem volt olyan szerencsém, hogy 19 éves koromig három volt belőlük. Persze ő már 95 évesen is mondta, hogy úgy unja már a hosszú életet, de éveken át a korához mérve nagyon is jó formában volt. Örökké mégsem tarthatott a jó forma – ezt sejthettük. Nyugodjon békében.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

27. Rezgő lécek, Vecsés több mint félóra ide

2011.04.17. 20:36 :: jantschee

Kellett nekem az előző bejegyzést a dolgok rendeződésével zárnom! Hétfőn már elkezdődött a huzavona: hozzak papírt arról, hogy be vagyok iratkozva az egyetemre. De hiszen még fel sem vettek! – Akkor hozzak papírt arról, hogy regisztráltam magam Dániában mint EU állampolgár, addig nem tudunk így szerződni. De hiszen a regisztrációhoz pont szerződés, vagy az imént emlegetett beiratkozási papír kellene. Ilyen pedig, egyik sincs! Itt éreztem, hogy megremeg az a bizonyos képzeletbeli léc a lábam alatt. Előrebocsátom, a mai állás szerint nem esett végül le, de még papírom nincs róla, hogy a helyén lenne. A gond ugyanis az, hogy az intézet, ha diákként alkalmaz engem, megspórolja a nyugdíjjárulék és egyéb közterhek befizetését rajtam, ezen kívül pedig még óránként kb 12%-kal kevesebb bruttó bér is jár, mint egy bachelor-diplomásnak. Ezért aztán engem alkalmazni első látásra túl drága lenne az egyetemnek, mivel a projekt már amúgy is kifutott a pénzéből és így az alapkasszából nem olyan szívesen osztják a pénzt. Azt hiszem, nagy-nagy szerencsémre a projekt kifutott az idejéből is, ezért akarnak a körülmények ellenére engem nagyon ott tartani dolgozni: mindkét főnököm úgy tűnt, hogy viszonylag erős nyomást gyakorolt az adminisztrációra. A megoldás – amit egyelőre én is csak hírből ismerek – csak péntek délutánra született meg, az egyik főnököm, és az ügyemet (leginkább hátrafelé) előremozdító titkárnő húsvéti szabadsága előtt fél órával. Eszerint három hónapra kapok szerződést, és nem lesz fix fizetésem, hanem „napszámosként”, pontosabban órabéres elszámolásban fognak alkalmazni. Magyarul ugyanúgy, mintha diák lennék, csak épp hajlandóak fizetni közterhet utánam mégis. Ez jelen pillanatban nekem jó üzletnek látszik, mert az elmúlt három hét alatt átlagban 30 óránál többet dolgoztam, ami a helyi 37 órás teljes munkaidőtől nem marad el sokkal.
A munkakedvemnek persze nem annyira tett jót az, hogy 6-7 órákat dolgoztam végig a laborban úgy, hogy lepergett előttem a film, ahol a főnököm őszinte sajnálattal mondja azt, hogy nem tudta átvinni a titkárságon az ügyemet, jelentkezzek majd, ha már tényleg diák vagyok, és szívesen alkalmaznak majd. Szerencsére a film a helyén maradt a fejemben, a valóságban pedig nem történt ilyen. Történt helyette, hogy további kollégák – vélhetőleg nem tudván a rezgő lécről, további munkával láttak el. Így aztán egy másik kutatónak darálhattam fa mintákat más keverési módszerrel, egy PhD hallgatóval pedig holnap reggel terepre lesz szerencsém kiszállni Jægerspris mellé, ahol a Climaite˙ nevű kísérlet folyik. Kicsit már utána olvastam, a kísérlet arról szól, hogy megpróbálják a globális felmelegedést (+1-2°C) és a levegőben található megemelkedett szén-dioxid szintet folyamatosan fenntartani kisebb foltokban, és nézik, mi történik talajjal, flórával és faunával. Ezzel megpróbálják előre jelezni, mi történik majd nagyobb méretben 2075-re. Bővebb a link alatt.
A napok a képletes és tényleges sötét felhők árnyékában amúgy gyorsan peregtek. Gyöngyi küzdött előbb a torokfájással, aztán a náthával, aztán most újfent a torokfájással. Én ugyan megpróbáltam egyetlen bacit sem elfogadni tőle, de úgy tűnik, rajtam is kifogtak: pénteken reggelre a levegővétel is fájt, így aztán sürgősen elkezdtem az ACC helyi megfelelőjét szedni, és pihenőprogramra állítani magam hétvégére. Ez nagyjából ment is, tegnap egy óra levegőzést engedélyeztünk magunknak, végre körbesétáltuk a Sømosen-t, a kis tavat, egyébként szigorú szobafogságban voltunk, ma pedig én teljes szobafogságban voltam, Gy. sajnos dolgozott. Nem is nagyon voltam olyan állapotban, hogy ki akartam volna menni. Persze lázam nincs, de korábbról már úgyis tudom, hogy 38 fokos lázzal sokkal virgoncabb tudok lenni, mint a 36,8-37,3 hőfoktartományban ahol, egész álló nap tartózkodom ma és tegnap is.
A heti gasztronómiai szakaszhoz tartozik Vecsés emlegetése: egy-két hete valahogy szóba került a savanyú káposztás ételek hiánya, különösen a Székely-káposzta és a töltött. Sajnos sem Nagycsarnok, sem Vecsés nincs a szomszédban, hogy egy kiló savanyú káposztára tegyünk szert. Van viszont egy nagyon autentikus újdán üzlet, az Al-Zahra tőlünk nem túl messze fekszik, útba esik munkába jövet-menet. Itt leltem a napokban horvát, egész fejben savanyított káposztára. Nem is bírtam ellenállni, itteni viszonyok között teljesen korrekt áron adták: 20 korona (~750 Ft) egy kiló. És finom lett! Kisebb siker egyelőre a házi túrógyártás beindítása: vettünk natúr-bio-öko-ezoterikus-wellness-matyómintás tejet, a tetejére kiült a tejszín, majd lett belőle tejföl, ezt le is szedtük, de a tej boldogan szundikál napok óta, nem aludt meg rendesen még. Egy kört már fűtöttünk rajta, de nem ugrott túróvá tegnap, remélem, nem keseredik meg, és lesz még belőle túró.
A heti jó élmények közé sorolhatjuk, hogy valamelyik reggel, amikor a félálomban a közös konyhába fordultam, Flemming, a házmesterünk nekem szegezte a kérdést: kell egy robotgép neked? Kell hát! Már hetek óta sütném a piskótát, verném a tejszínt habbá, de nincs mivel. Öt percre rá beállított egy kissé használt, azóta megtisztított, és tökéletes állapotban lévő Philips robotgéppel. Készült is egy csokimázas-erdei gyümölcsös tejszínhabos tesztpiskóta, amiből be is ígértünk Flemmingnek egy kóstolót, de lehet, ez jövő hétvégére marad, mivel most mindketten leginkább nyugalomra és pihenésre vágyunk, márpedig a házmesterünk megérdemel ezek után egy-két jó szót is a kóstoló mellé!
Végezetül pedig jöjjön egy halovány utalás arra, hogy jobb lenne nem kilométereket írni hetente, hanem gyakrabban kevesebbet, de ez a napi 6-7-8 óra álló- és trappolómunka után elég valószínűtlenül hangzik, amikor egyes estéken még egy-egy telefon is nehezen fér bele az időbe. Mondjuk, a telefonálás az csütörtök óta amúgy sem működik: az eddigi stabil 256 kbit/sec (magyarul 32 kilobájt/sec) internetkapcsolatunk éppen csak névlegesen hozza ezt a sebességet, semmilyen skype vagy hasonló telefonozás nem akar menni rajta, recseg, megszakad, nem jön össze a hívás, elcsúszik a hang. Ha nem áll helyre, reklamálni kell lassan.
A legeslegvégére pedig néhány kép jöjjön a múlt szombati Rotfront koncertről, a bátrabbaknak pedig egy videó egy korábbi koncertjükről, otthonról, az A38-ról.

Szólj hozzá!

26. Indul a gépezet?

2011.04.12. 20:05 :: jantschee

Tartalmas hét van a hátunk mögött. Egyszerre mondhatom, hogy nem történt igazán semmi különös, meg azt is, hogy régen éreztük ennyire jól magunkat.
Hétfőn mindketten dolgoztunk, én közel kilenc órát voltam bent. Utána felkerestem az egyik nagy boltot, hogy műanyag keverőtál-készletet vegyek. Erre hetek óta fáj a fogunk, mivel az egyetlen műanyag tálunk nagy, és sokszor nem célszerű összekenni „három kanálnyi” kevernivalóval. Kalandos úton-módon sikerült még feladni Apu születésnapi lapját is, amiért meg kellett küzdeni: az egyik helyen nem tudták, mennyi bélyeget kell ragasztanom, a másik helyen pedig a trafikban kiszolgáló lány nem értette, hogy kék elsőbbségi matricát szeretnék a borítékomra. De ezeket mind legyőztem, és még egy postai tájékoztatót is kaptam, amire aztán alaposan rácsodálkoztam. Például április elseje óta létezik sms-bélyeg, ami egy, a bélyeg helyére írandó, posta által kiadott kód; az ára pedig a normál bélyeggel egyezik, pluszköltség a normáldíjas sms ára csak. Az interneten rendelt bélyegeket a postás házhoz hozza a következő munkanapon. A nem megfelelően (túl alacsony összeggel) felbélyegzett küldeményeket a posta elviszi a címzetthez, amennyiben a feladó fel van tüntetve, mert így ő kapja a számlát a különbözetről. Persze „büntetés” jár érte, de a harmincpár koronás (~1200 Ft) díj szerintem megéri, gondoljunk csak a határidő előtt beküldendő levelekre.
A héten a munkanapok gyorsan szaladtak, vagy Gyöngyi, vagy miattam korán kelés, munka, fáradt hazatérés, főzés-evés. Az egyetlen izgalmas a csütörtöki munkahelyi reggeli volt, ami azt takarta, hogy az intézetből a főnököm, és a vele egy osztályon dolgozók kollektíven kiültek fél tízkor az uzsonnazónába, az asztalra lekvár, friss kenyér, sajt, ún. pålægschokolade, vagyis felvágott-csoki került, és kellemes csevegésbe kezdett mindenki. Én is így tettem, hamar elrepült a fél óra, aztán népség oszlott, és ment mindenki a dolgára. Kedélyes esemény volt, hazai szemmel nézve, más bolygóról valónak tűnik a szokás.
A tavasz meg csak nem akart jönni ide. Szürke, szemerkélő esős reggelek fogadtak minket, 8-10 fokos hőmérséklettel. Aztán a hét vége felé feltámadt a szél, hogy csütörtökön és pénteken már a bicikli alig-alig állt a lábán, egyik nap el is feküdt parkolás közben. Csütörtökön este az izgalmak fokozására, egyszerre mostunk, házimoziban voltunk és kenyeret is sütöttünk, de szerencsére mindhármat sikerült teljesíteni. A film megmutatta, hogy nagyon is érdemes lesz majd egyszer a Maldív-szigetek, vagy valami hasonló helyet meglátogatni, mert szép, egyébként nem volt túl mélyen szántó történet.
Visszaigazolták a napokban nyelvvizsga-jelentkezésem, mehetek majd június elején én is IELTS vizsgát tenni, pár héten belül meg el kell kezdenem aktívan készülni rá. Elvileg mindent tudok hozzá, hogy jó pontszámot kapjak (legalább 6,5 a 9-ből), de azért minden okom megvan rá, hogy, mint minden vizsga előtt, majd izguljak kicsit.

Pénteken délután viszonylag korán kitört a hétvége, csak a szél miatt alig bírtam hazatérni. A hátam közepéig befújta a homokot a ruhám alá, és nem sütött nagyon a nap, de kénytelen voltam napszemüveget venni. Délután végre kaptam egy frissítő hátmasszázst, ami után hetek óta áhítoztam, aztán főztünk, ettünk, jó sokat telefonoztunk barátainkkal és üzletfeleinkkel. Még így is sikerült úgy lefeküdni, hogy csodával határos módon végre aludtunk 9 órát, és napsütésre ébredtünk. Így frissen mentünk az uszodába, dél előtt már a vízben voltunk. Kellemeset úsztunk, aztán egy kis buborékolás a meleg vízben, meg két kör szauna, és az utolsók között jöttünk ki, mivel kettőkor sajnos bezár a hétvégén az egész. Utána felfedeztük a környék drága, ellenben nem túl szép és feltöltetlen boltját, oda sem megyünk nagyon többet. Hazaérve az előző esti vacsora maradéka fél fogunkra volt csak elég, így gyorsan nekiláttam calzone-szerű töltött kelttésztás finomságok gyártásához. Szorított az idő, mert este hétkor indultunk el először Csabikénk hadiszállására, majd onnan együtt tovább a koncertre. Nagyon-nagyon jó volt a Rotfront, az első sorból hallgattuk és ugráltuk végig az egészet – mondhatom, hogy hasonlóan jó volt, mint tavaly nyáron a koncert a szigeten, amikor is először láttam őket. Most kicsit közelebb jutottunk, aztán még a koncert után kicsit beszélgettünk is, meg gratuláltunk is Simonnak, a gitárosnak. Ő az egyik magyar alapító. A koncert után persze leltünk további magyarokat is, akikkel még a Nørreport közelében beültünk még egy helyre, aztán amikor éreztük a fáradtság érkezését, távoztunk angolosan. Az éjszakai busszal sokadszorra nem volt jó szerencsénk: hamar jött, ülőhely is volt, csak épp levegő nem. Így aztán Gyöngyi pár megálló után egyre rosszabbul lett, és le is szálltunk a bajok megelőzése végett. A következő busz csak egy darabig vitt tovább, majd a második átszállás után végre jutalmul hazatértünk.
Vasárnap hamar felébredtem, de nem dobott ki az ágy, így aztán az egyikről a másikra, majd visszafordulva vártam, hogy megérkezzen a reggel, de csak egész későn jött. Akkor viszont olyan napsütéssel, hogy rögtön ingert éreztünk a nemrég (az utcáról) vett kempingszékeinket kitegyük, és sütkérezzünk kicsit. Késő délutánig nem is csináltunk nagyon érdemleges dolgot; olvastunk és írtunk, ki-ki saját dolgát. Utána konyhai kísérletben próbáltam ki az itteni quark, azaz túró működését. Olyan, mintha gyárilag bekeverték volna tejföllel. Azért egészen használható lett a végeredmény, majd idővel lesznek róla képek is. Az előző napi koncertből még maradt fáradtság bőven, így aztán megpróbáltunk hamar alváshoz jutni.

A rendszeres munkába járás, a koncert, végre egy szabad hétvége… Egyre nyugodtabbak vagyunk. Végre kicsit egyenesbe jönnek a dolgok?

 

Szólj hozzá!

25. Dolgos napok, tömbösített hétvége

2011.04.03. 20:40 :: jantschee

Eredetileg hétfőn is mentem volna munkába, de mivel senki nem volt, aki kalauzoljon az első napon, amikor a saját dolgomat csinálom, ezért vasárnap este még Inge lemondta a hétfőt. Így aztán volt időm vadászni az interneten biciklialkatrész-árakra, és közeli boltokra. Végül elmentem, és megvettem egy láncot és egy racsnit, meg a szükséges szerszámokat. Otthon neki is láttam, a lánccsere összejött, a racsni viszont nem. Sajnos nem volt elég jófajta kulcsom hozzá, majd el kell vinnem egy szerelőhöz, hogy lefeszítse nekem. Otthon is egy jó darab, közel méteres vízcsővel szoktam volt ezt meglazítani, az pedig most pont nem esett kézre. Késő délutánig így is elszerelgettem, félig a lakásban, félig a meleg napsütésben a kerti ajtónk előtt.
Kedden már mentem kilencre munkába, és a kezdeti zavarban eltartott egy darabig, mire eluralkodtam a sok talajminta között, de aztán ura lettem a helyzetnek. A feladatom egyébként a következő lesz: az országban kijelöltek több száz mintavételi helyszínt. A helyszínekhez legalább egy, legfeljebb négy al-helyszín tartozhat; egy al-helyszínen pedig tíz mintát vesznek (ha csak nem akadályozza meg ezt pl. egy aszfaltfelület. Szerves felszíni mintákról van szó, tehát a talaj legtetején lévő réteget teszik zsákba, és szállítják a tanszék raktárába. A raktárból kisebb szállítmányokban érkeznek a tanszékre a minták al-helyszínek szerinti csoportosításban (persze el-elkeveredik pár csomag). Itt kezdődik az én dolgom. A beérkezett minták közül al-helyszínenként ki kell választani a legnehezebbet (tízből egyet), ennek a súlyát feljegyezni, majd az összessel együtt szárítógépbe tenni. Egy-két naponta érdemes a súlyokat ellenőrizni, ugyanis amikor kiszáradt a minta (nem veszít már több vizet, tehát nem változik a súlya sem), akkor lehet előkészíteni. Az előkészítéshez először az egyes mintákat durva darálón kell ledarálni, aztán a darálót tisztítani (4-5 perc egy tisztítás). A darált minták egyenként 10 százalékát egy tálban össze kell keverni, és finom porrá zúzni egy másik gépen, míg a maradék darálékok mennek vissza az eredeti zsákjukba. A finom port csomagolással és megfelelő jelöléssel kell ellátni, és az egész folyamat sok-sok méréssel, dokumentálással jár, és leginkább pedig porszívózással, mivel ez a legfőbb tisztítási módszer; a minták pedig a szándékos keverésen kívül nem keveredhetnek. Persze így is vannak tisztíthatatlan pontok a darálóban, meg van rengeteg szálló por, lévén, hogy száraz mintákkal dolgozom; de ez ellen elég hatékonynak tűnő elszívó berendezéssel küzdünk.
Érdemes az épületről is szót ejteni kicsit: fél éve vették birtokba ezt az új építésű, átriumos házat. Nekem nagyon elnyerte a tetszésemet: ugyan itt is vannak látszóbeton falak helyenként, de kellő mértékben ellensúlyozták világos színű fa padlóburkolatokkal a nyilvános terekben. Persze építészetről beszélni nem különösebben tudok, így majd valamikor viszek fényképezőt, és megpróbálok elkapni néhány jó motívumot.
A szerda és a csütörtök is szorgalmas munkával telt, 7-8 órákat dolgoztam, és mivel egész nap állok, illetőleg fel-alá járkálnom kell a laborban és a szárítógéphez, így a nap végére nagyon elfáradtam mindig. Ez az épület egyetlen logikai bukfence: ha ez a labor használja a legtöbbet a szárítót, akkor vajon miért a legtávolabbi csücsökbe helyezték egymástól a kettőt?

Megérzésem volt csütörtökön, hogy nem lenne jó pénteken dolgozni menni, mert akkor oda a hétvége. Ki is vettem a pénteket, nagyon kellemesen eltöltöttük. Egy hosszú alvás után itthon tettünk-vettünk: felfúrtuk az előszoba és a nappali lámpáit a mennyezetre, végre nem csak a falból lógnak a dróton. Kora délután csörgött Gyöngyi telefonja, hogy szombaton és vasárnap is menjen dolgozni tízre. Utána pedig, végre uszodában voltunk, leesett az állunk. A „mi falunk” uszodája ugyanis diákoknak 15 koronáért, felnőtteknek 30 koronáért elérhető. Otthon a Csaba utcai uszodáért kell ugyanennyit fizetni! És itt 50 m-es fedett, de félig üvegtetős medence, buborékolós áztatómedence, és gyerekmedence is van, ezen kívül az öltözőkből még méretes szauna nyílik külön a hölgyeknek és uraknak. A medencéből persze a Horsensből nekem ismerős játékszerek (szivacskrokodil és házikó) valamint az ugródeszkák (1-3-5 méter magasan) sem hiányozhatnak. A létesítmény maga nem vadonatúj, én a 90-es évek elejére tippelem az építését, de a tisztaság az látszólag makulátlan. Jót pancsoltunk, két kört szaunáztunk, nagyon jól felfrissített. Utána még vásároltunk egy gyorsat, aztán remekeltünk egy estebédet, brokkolilevest és bundás almát. Utána már leginkább csak eldőlni volt erőnk, még egy filmet néztünk, a Candy-t, nekem nem tetszett. Ha úgy vesszük, pénteken eltöltöttük a hétvégét.
Szombaton Gyöngyivel szolidaritást vállalva én is nagytakarítást tartottam itthon: kimostam, felporszívóztam, felmostam, elmosogattam, és még ebédet is sütöttem. A ez pont elég is volt szombatra, a napsütés bentről barátságos volt, de kint a szárítót nagyon löködte a szél; így én csak bentről csodáltam az érkező tavaszt. Ma meg egy bevásárlásra meg egy főzésre futotta a lelkesedésemből, végül pedig az édesség-gyártásba is belefogtam délután. Ugyan nem találtam a boltban darált kekszet, de reszelővel is tudok én háztartási kekszet porítani, és aztán kellő alkatrészek hozzáadásával egyszerű kókuszgolyókat gyurmáztam. Végül megjött Gyöngyi fáradtan, kimerülten, én meg ezeket a sorokat írom, hogy végre a blog is friss legyen!

Szólj hozzá!

24. Nagyobb- és jobbfajta hírek

2011.04.02. 21:54 :: jantschee

Múlt szerdán végre-valahára befutott a telefonhívás, amire jó ideje vártam. Először persze azt sem tudtam ki az, mi az, elvégre ha az ember a a Skov og Landskab című osztályra jelentkezik, akkor meglepődik, ha az erdő és táj nevű részlegről hívják fel. Pedig a kettő egy és ugyanaz. A rövidzárlat után leesett, hogy jelentkeztem diákmunkásnak a koppenhágai egyetem (KU – olyan, mint otthon az ELTE: van bölcsészettől természettudományig és biológiáig mindenféle szak) fentebb nevezett tanszékére. Behívtak egy interjúra csütörtökre. Ez már nagyon feldobta a szerdai napot, pedig még csak egy meghívás volt. Persze másnap, ha nem is élre vasalva, de kellő ünnepélyességgel felöltözve megjelentem az adott időben az adott helyszínen, ami az egyetem egyik belvárosi campusában, egy vadonatúj épületben volt. Itt röviden megkérdezték ki vagyok, mit csinálok, mit tanulok, mit csináltam laboratóriumban stb. Majd elmondták, miről lenne szó: egy országos erdészeti felmérés mintáit kell előkészíteni a laboratóriumban; minta nagyon sok van, és ha megneszelik a kollégák, hogy van kéznél egy diákmunkás, akkor munka is lesz bőven. Egy levegővel azt is mondta Inge, akkor még csak leendő főnököm, hogy ők szeretnének alkalmazni, és ő már nyomtatott is egy adatlapot az alkalmazásomhoz. Nem tudtam tiltakozni, azóta is nagyon örülök. Rögtön ott is tartottak pár órára, ezúttal borítékolni egy jót, de különösebben nem zavart a dolog, két dán tájépítész-hallgatóval ezer levelet hoztunk küldésre kész állapotba. Mellékes egyébként, de egy éve 1 nap eltéréssel, március 24. helyett március 23-án voltam az előző/első munkahelyemen az első beszélgetésen, amiből szintén megállapodás, munka, és szerintem kölcsönös elégedettség származott.
Repültem szinte haza, végre munkám lesz! Felbuzdulva ezen, nekiláttam láncot olajozni otthon, mégsem lehet csicsergő biciklivel menni a munkába! Felfedeztem viszont több hiányosságot is, elsősorban a láncon, meg a lánckerekeken elöl és hátul is: mind-mind cserére szorul.
Pénteken kilencre mentem, vittem a kitöltött szerződést. A laborban egy dán biológushallgató kalauzolt körbe, aztán – mivel nem volt épp kéznél az én feladatomat képező feldolgozható minta, ezért az ő ásványi mintáin dolgoztunk. Ebédszünet után még maradtunk, három körül jöttem el. Hazafelé megálltam két biciklisüzletnél is, ajánlatot kértem javításra, illetve alkatrészre és szerszámra. Nem lettem tőle sokkal vidámabb, egyik helyen 700, a másik helyen 600 koronát mondtak a javításra, alkatrészre pedig 400 körüli árat.
Szombatra végre előbújt a nap, és a szél is csak enyhén lengedezett, így végre tudtunk kirándulni egy kicsit. A közeli Hareskov (Nyúlerdő) volt a cél. Gyöngyi szerint kicsit a Normafára emlékeztet a helyszín megközelítése, ott is van szép családi házakkal szegélyezett út, és vasút is akad arrafelé, ami itt a HÉV. Aztán az erdő maga jóval lankásabb, és meg kellett állapítanunk, hogy március utolsó hétvégéjén még az ébredésnek nagyon csekély jeleit mutatta a természet. A vasútállomástól pár lépésre kihelyezett térkép alatti dobozkából magunkhoz vettünk egy kis kézitérképet, és kitűztük a célt: az erdő túlsó végén található tavat. A rögös út egy autópályán át vezetett, ez sajnos kettészeli az erdőt, de aztán megérkeztünk a tóhoz végül, amit leginkább evezősök használhatnak: a kihelyezett bóják, és a domb oldalára épített nézőtér is erre utal. Itt aztán piknikeztünk egy jót, és sütkéreztünk, amíg az éledező szél a nap elé gurított pár felhőt. Akkor aztán hazaindultunk, útközben megálltunk két Nettoban is, hogy parkettavédő műanyag alátétet vételezzünk az íróasztalhoz, olcsó pénzért. Az első helyen az nem volt, de vettünk két teflonos magas falú tepsit, rendkívül olcsón.
A második helyen sikerült elhozni az utolsó darabot, de aztán szembesülnünk kellett a hazaszállítás nehézségével, hiszen egy 90x120 centis műanyag lap, viszonylag rugalmas, de leginkább laposra kinyújtózott állapotban szeret lenni. Ezen még tudtunk segíteni a biciklis spirálzárral, összetekertük, és itt hibáztunk, mikor a biciklim csomagtartójára tettük. Eleinte jó volt, csak aztán amikor leesett, és a mögöttem szabályosan közlekedő kerékpáros áthajtott rajta… Akkor lett két, 60x90-es műanyag lapunk. A vétlen gázoló (P.Gy.A. 23 éves koppenhágai lakos) sajnálatát fejezte ki az eset fölött. Kissé elszomorodva hazatértünk, aztán a csodaragasztónkkal egybeforrasztottuk újra az alátétet, szinte jobb lett, mint újkorában. Szinte. Főzés-evés következett, aztán felfedeztük, hogy a március közepi túrószállítmányunk enyhe kesernyés illatot áraszt, de megkóstolva még csak érett íze volt, azonnal sütni kellett volna, ha kéznél lett volna a bevált otthoni recept. De senki nem akarta eleinte megmondani, én pedig az értékes szállítmányt nem akartam holmi internetből vadászott kétes receptekre fecsérelni. Késő este aztán kézhez vettem otthonról a receptet, csak egy ponton sántított: „akkor van kész a sütemény, ha megérzed az illatát, kb. 35-40 perc után.” Tudni kell, hogy konyhánk van, de sütő nincs benne, a közös sütő pedig kb. 50 lépésre található. Finom lett.
Vasárnap viccelődtünk vele, hogy ha abba a múzeumba indulunk, akkor biztos lomtalanítani fogunk megint. Ezúttal nem így lett, eljutottunk a Fihedsmuseet-ba, ami a második világháborút mutatja be dán szemszögből. Így megtudtuk azt, hogy a német megszálláskor 16 dán katona esett el. A holokauszt áldozatainak számát szemléltető térképen összehasonlítottuk: Magyarország ötszázötvenezer, Dánia kb. 160 áldozatot veszített. El kell ismerni: nagy szerencséjük volt, és feltehetőleg ügyesen is helyezkedtek. A németeknek csak 300 km sínre volt szükségük, hogy Jütlandon keresztül elérjék a fontos norvég kikötőket. Koppenhágában német tiszteket pihentettek, frontvonal közel s távol nem húzódott erre; a semleges svédek közelsége is sokat segített. Nagyon érdekes, tartalmas kiállítás volt, a végére elfáradtunk már.

Végezetül pár kép a tóról:

 

Szólj hozzá!

23. Elszaladt napok

2011.03.27. 21:13 :: jantschee

 

Gyöngyi szüleinek távozása után volt néhány aktív napunk, ami alatt összeszedtük a lakást, mert bár meghozták a várva-várt kötőelemeinket, a szekrény lábra állt, de az időt inkább nézelődéssel töltöttük házon kívül. Így csak szerdán vágtunk bele a gardróbszekrény belakásához. Egy újabb kört futottam a Bauhausban, hogy vegyek csavarokat, illetve párnafát a fürdőszobai faliszekrény felszereléséhez, meg spárgát a zuhanyfüggöny fellógatásához. Mind-mind apróságok, de egy kis vágást-fúrást-faragást igényeltek, mert valamiért azt hitték az építők, hogy létezik 215 centi hosszú zuhanyfüggönyt lépten-nyomon kapni, pedig nem. Alul pedig nem maradhat rés, a gyárilag 200 centi magas függöny alatt minden kispriccel. A tervezők a fürdőszobában semmilyen tárolót nem helyeztek el három fali akasztó-gombon kívül, a főbérlőnk viszont megtiltotta, hogy a fürdőszobában fúrjunk. A fali akasztó gombok viszont jó erős csavarokkal kapaszkodnak a falba. A boltban vettem hát egy vágási hulladék deszkát, csavarokat, a pénztár után kitett fűrésszel elvágtam a nekem megfelelő méretre, és persze a kihelyezett eszközökkel buszon szállítható csomaggá varázsoltam. A zuhanyfüggöny függesztéséhez kiszámoltuk a szükséges madzaghosszat, a boltban egy mérőszalagot kölcsönöztem a polcokról, azzal kimértem a 15 méteremet, magam feliratoztam, hogy ez 15 méternyi spárga.

Estére a helyére került a szekrény, mint azt a képeken láthattátok, és azóta is ott van, remélhetőleg sikerült masszív felfüggesztést építenem neki. Múlt pénteken a helyi munkaügyi központban próbáltam állásügyben haladni, különösebb siker nélkül. Aztán hazafelé a boltban az önkiszolgáló pénztárban fizettem: hat terminálra jut egy bolti alkalmazott, aki segít a gépeket használni, de az én szememmel nézve eléggé magától értetődő módon működnek, így szépen leolvastam a vonalkódokat, fizettem, és távoztam. Aznap kezdte meg Gy. a betanulást az egyik belvárosi szállodában, takarítószemélyzetként. A munka pofonegyszerűnek tűnik: ágyhúzás és elrendezés megfelelő módon, szemetesek ürítése, komplett fürdőszobai takarítás, minden cseppmentes és fényes marad utána, természetesen friss samponok kihelyezése megfelelő sorrendben, valamint pormentesítés a kellő helyeken (pl. szekrény, fiókok) és egy porszívózás. Mindannyian csináltunk már ilyet. Csak nem átlagosan 20 perc alatt, mert nekik ennyi idejük van rá elvileg, ha nem egy kicsit kevesebb, mivel a műszak elején úgyis elmegy egy kicsi az adminisztrációval. Pénteken , szombaton és vasárnap is kicsit vert seregként távozott a munkából.

Szombaton vittem egy önéletrajzot Ági, az ideiglenes főbérlőnk főnökének, bár vele nem találkoztam, de legalább Ágival beszéltem pár mondatot. Vasárnap enyhítettem a vert sereg helyzetén egy kis piknikkel a vízparton a szálloda mellett, mert még szombaton ránk jött a süthetnék, így készült egy kis répás sütemény, csokis öntettel. Koppenhágába is vitathatatlanul jön a tavasz, a Nap ereje egyre jobban érezhető, már lehet egy kicsit a szabadban is üldögélni.

Hétfőn Flemming, a gondnok kopogtatott be egy kis konyhapult-kapargatásra, meg ha már erre járt, akkor kis süteménnyel is kínáltam. Munka azonban továbbra is, semmi. Kedden ez ügyben egy fejvadász cégnél jártam, itt sem voltak túl segítőkészek; aztán magamhoz vettem a költözéskor használt autó maradék kaucióját, sajnos a zárcserét mi szponzoráltuk. Ez olyan eset, mint amikor Gipsz Jakabra rárúgták a labdát, és róla pattant az üvegre, ami betört. Hát nem a Jakab törte be? De, róla ment oda a labda. A focicsapatnyi ember a közelében sem volt. Az előző kb 195500 km-en megtörtént nyitás-zárások nem ártottak a zárnak mit sem, erre nem az én kezem alatt esett szét? De. Nagyobb bajunk ne legyen.

Szomorkodás ellen pedig álljon itt a répás csodasütemény, finom volt!

Szólj hozzá!

22. Így nézünk mi/ma ki

2011.03.26. 16:00 :: jantschee

A cím beszéljen magáért, bár a képek nem pont ma készültek, de a bútorok ma is épp ott állnak a helyükön. Csalós panorámaképek!

 

Szólj hozzá!

21. Dániában szakadék? Nincs is hegyük!

2011.03.25. 23:35 :: jantschee

Hétfő reggel már a fáradtság jelei mutatkoztak a felkelésemkor, de aztán a reggel akadályait sikeresen legyőzve elkészültünk és a programot is megtárgyaltuk, majd a kis hableányt vettük először célba. Köszöntöttük, a kötelező fotót megejtettük, aztán a nem messzi Charlottenlund kastély felé kanyarodtunk több okból is. A kastély gyors körbejárása után (nem látogatható, mivel valamilyen vízügyi szerv székhelye) végül Frederiksborg kastély felé indultunk. Rövid időn belül meg is érkeztünk, és kis szerencsével megtaláltuk az ingyenes parkolót is (v.ö. apró örömök a turistának). Délben érkeztünk, és bölcs előrelátást nélkülözve gyorsan ettünk egy-egy almát, ami –engem legalábbis– legfeljebb egy órán belül éhessé tesz, ha még nem voltam az. Vittünk is be egy szendvicset, majd gondosan beadtuk a táskánkkal és kabátunkkal a ruhatárba. Itt volt a második hiba, ugyanis az előtérben a pénztárosnak jobban fűtenek, mint a kastélyban, így aztán Gy. és én is alaposan átfáztunk a kiállításon, ami a kastély három szintjén vezet végig, a „ház” történetét, uralkodókat, bútoraikat és festményeiket bemutatva. A padlástérben még egy modern kiállítás is helyet kapott, „józan paraszti ésszel” is meglepően emészthető festményekkel. Közel három órát töltöttünk bent, aztán még kintről, a lépcsőzetes teraszos kert alsó fokán állva is megcsodáltuk a kastély víz felőli oldalát, aztán távolról csak pillantást vetettünk a bébikastélyra a kis tó mellett, és már indultunk is tovább Roskildébe, dóm, vikinghajó és múzeum reményében. Persze sokszoros hátránnyal indultunk, hétfőn, és délután négy után már semmi turisztikai dologra ne számítson az ember a téli szezonban. Azért itt is tettünk egy tiszteletkört a dóm körül, megállva egy pillanatra Ingrid királynő (az előző uralkodó) sírja mellett. Az övé ugyanis már nem fért be a dómba, ahová több száz éve temetkezik a királyi család. Utolsó erőnkből nekiindultunk az útikönyv útmutatása szerint Køge környékén lévő Stevns Klint felkutatására. A földtörténet megviccelte annyira a dánokat, hogy ugyan 173 méternél magasabb hegységgel nem büszkélkedhetnek, de van egy 15 kilométeres partszakaszuk, ahol a krétaköves part akár 41 méterrel a tenger fölött fekszik. Minket pedig azzal viccelt meg az útikönyv, hogy nem szólt arról, másfél-traktor széles, de tökéletes minőségű utakon kell még jó sokat menni, hogy odaérjünk. A navigáció is valahova elvitt az erdőbe, pedig pontosan tudtuk, azt a templomot keressük, amelyik valaha 50 méterre állt a szakadéktól, de 1928-ban a karzata is a tengerbe omlott. A templom azóta minden újév hajnalán egy tyúklépést tesz a szárazföld belseje felé félelmében.
Az erősen alászálló esőcseppek sem vettek el az élményből, lélegzetelállító helyszín. Meredek, csúszós fémlépcső vezet a szakadékba a vízhez; le kellett menni, morzsolni egy kis nedves krétakövet, megnézni a még ilyenkor is foltokban türkiz tengert közelebbről. Gy. frissen ébredt a szokásos autós alvás után, fázott, és a lépcsővel sem szimpatizált, így aztán lesz ürügyünk még oda visszatérni, hogy ő is lejöhessen a partra. Hazafelé még betértünk ideiglenes otthonunkba, az ott felejtett vasalódeszkát felkapni, meg a közeli nagyboltban szert tettünk vacsorának való friss heringre, ami a hazatérés után mézes-mustáros borításban került a tányérjainkba.
Kedden Gyöngyi az egyetemre kellett, hogy menjen, mi pedig először megváltunk járművünktől, aztán a főpályaudvaron a csomagmegőrzőben letettük vendégeink pakkjait, és a helyi szépművészeti múzeumba vettük be magunkat. Nagyon szép és nagyon tömény: négy-öt sorban, négy-öt méter magasságig képek-képek-képek. Egy terem tartalma elég lett volna egy megyei jogú város múzeumának megtöltésére. Érdemes lesz még ide is visszamennünk, hogy Gy. is láthassa, és hogy kicsit több képet lássunk, ne csak nézzünk.
Maratoni sétával folytattuk a városnézést, több óra alatt keresztül-kasul végigvettük a belváros legfontosabb pontjait. Egy pékség-kávézóban megpihenve aztán bevártuk Gyöngyit, ami hiba volt, mert így lecsúsztunk a szerintem egyik legszebb koppenhágai templom belső megtekintéséről. Persze ez csak utólag derült ki. Cserébe viszont még a délutáni, már-már tavaszias időben sétáltunk, aztán a főpályaudvaron egy gyors forró ital után búcsút vettünk Gy. szüleitől.

Szólj hozzá!

20. Az Øresund zord pillantása

2011.03.22. 22:52 :: jantschee

Az megérkezés okozta örömet csak fokozta, amikor vendégeink csomagjából előbújtak a várva-várt összekötő elemek, és így végre összeállhatott az egyik legterjedelmesebb és legsúlyosabb bútordarabunk, a négy egységes gardróbszekrény. Gyors szerelés, bebújás a szekrénybe, kibújás, és már a lábán is állt szinte. Ekkor indult meg igazán a nagy méricskélés; amit eddig csak lelki szemeink előtt láttunk, az most teljes valójában a elénk tárult: egy 140x200 centis ágynak a helye. Így, ha az egy légtérből nem is tudunk falak nélkül három szobát képezni, de legalább a lakás különféle funkcióit élesen elválaszthatjuk egymástól, és ez az élhetőség szempontjából nagyon üdvös lesz nekünk – remélhetőleg. Lehet így külön előszobánk, hálószobánk, és egy tágas nappali-étkező-konyha kombinációnk. Az ötletet elkönyveltük, a programba pedig beterveztünk egy ikea-látogatást még szombat estére. De aztán hamar Helsingør felé vettük az utat, gyorsan ott is voltunk, hogy megnézzük a híres-nevezetes Hamlet várát. Persze tudni vélik a történészek, hogy Shakespeare nem járt ezen a vidéken, de láthatott olyan embert, aki pedig járt. Érdekesség még, hogy Gyöngyi gyors közvéleménykutatása nyomán kiderült: a Hamlet az észt-litván-francia-bolgár és egyéb nemzeteknél kötelező olvasmány volt úgy, mint nálunk is, a dánoknál azonban nem. Tapasztalt Dánia-járók és visszatérő olvasók tudhatják azt is, hogy ez a Svédországhoz legközelebb eső szeglete az országnak; az erőd feladata pedig egészen az 1800-as évek közepéig a 3 km szűk szoroson áthaladó hajók megsarcolása volt, ami azt tekintve, hogy a Balti-tengerre ez az egyetlen bejárat vízi úton, meglehetősen jó üzlet volt.
A kastélyban megújult a kiállítás a tavaly látotthoz képest, egészen modern installációk és érintőképernyős tájékoztatók is kerültek be, valamint a régi kandallókba integrált radiátoroktól is megszabadultak végre, mert rettentő ronda volt. A benti túra után kívül végigsétáltunk a világörökség részét képező útvonalon, aztán autóba ültünk, hogy boltot, illetőleg IKEÁt találjunk. A bolt hamar meglett, így aztán a sajt-sör-schrimps hármasból jól elláttuk magunkat, bort is kóstoltunk. Időnk még sok volt, így félig spontán módon útba ejtettük a királynő rezidenciáját, ami emiatt belsőleg csak júliusban látogatható, Fredensborgban. Rövid tanakodás után körbeindultunk, hogy lássuk a kicsit sárba süllyedt díszkert egy részét is, mit nekünk két kilométer?!
Innen vezetett tovább az utunk a svéd bútoróriásba. Villámlátogatásunk nagyon hatékony volt, sok pénz/rövid idő hányadosunk egész magas értéket öltött, és nagyon jól jött a hátszél, amit Gyöngyi szülei fújtak. Szert tettünk ágykeretre keresztfákkal, egy kellemesen kemény matracra, fürdőszobaszekrényre, edénycsöpögtető-szárítóra, zuhanyfüggönyökre és még pár apróságra. Meglepetésünkre minden vásárolt felszerelés, és még mi is befértünk a járműbe, így gyorsan hazaértünk, és az éhes bandának az előző este előkészített halat sütöttük ki. Utána a bútor-összeállítás leírás alapján gyerekjáték volt; hiszen ment az adott elemekből leírás nélkül is. Bár a matrac még nem „rúgta ki magát”, azért könnyen bedőltünk és aludtunk vasárnap reggelig.
A villásreggeli után szendvicset gyártottunk, és nekivágtunk a párás-felhős időben nyugatnak. Az első állomás Korsør volt, ami a nagyhíd megépülésével elvesztette óriási forgalmát, amit régi kompkikötő vonzott oda. Ennek tetejébe még a remélt kősziklát sem találtuk meg, így az erőd és egy hadihajó távoli, külső megtekintése után tovább indultunk a hídon át. Odense mellett elhaladva a kő-látás győzött Andersen szülőházával szemben, így a következő megálló a Fyn-szigetet elhagyva, Jellingben, Dánia bölcsőjében volt. Itt áll Öreg Gorm király feleségének, Thyranak állíttatott rúnaköve, valamint a fiuk, Kékfogú Harald szülei és saját érdemeit hirdető rúnakő is, ami azért híres, mert itt említik először egy nemzetként a dánokat.
A kápolnánál természetesen magyarokba botlottunk, akik figyelmünkbe ajánlották a múzeumot, ahol meg is tekintettük a kinti kövek kontrasztos másolatát és a kiállítást és Gyöngyit eredeti viking öltözetben. Tovább suhantunk aztán, hogy még világosban megérinthessük az Északi-tenger vizét, erre Esbjerget szemeltük ki, a legnagyobb nyugati kikötővárost. Leginkább a négy parti óriásszobor vonzott minket pont ide, de az 500 km hosszan, a holland partoktól idáig nyúló Watt-tenger sem volt utolsó látvány. A négyest a kilencvenes évek közepén állították, az ember és a tenger címmel. Ez volt a művész utolsó nagyszabású alkotása, a többiről hiányos műveltségem okán nem mesélnék. A dagály lassan érkezett, míg mi fényképezkedtünk és kagylót-követ gyűjtöttünk a parton.
Még éreztünk magunkban kellő erőt arra, hogy a 20 km-re fekvő Ribét is felkeressük, ami Dánia legrégibb városa, 710 körül már éltek emberek errefelé. Bár a város viking múzeummal is, és egy vikingcenter nevű rekonstruált faluval is büszkélkedhet, ezek mind zárva voltak, így aztán egy sétát tettünk a városban, ami tényleg régi, és tényleg szép. Ezek után már csak hazarepültünk az autópályán, hogy aztán a kis garnélarákokkal kényeztessük bendőnket. A nap végére mindenki rendesen elfáradt, el is dőltünk viszonylag hamar.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása